2015. november 15., vasárnap

BIKAL - Szokások és hagyományok / Folytatáshoz kattints a posztra



A szilveszteréjszakai bált követően a lányok hazamentek, a fiúk pedig a lányos házakhoz újévet köszönteni. Főtt kolbásszal, pálinkával, borral, süteménnyel kínálták őket. Ötösével, hatosával mentek egy-egy házhoz. Ha valahonnan be tudtak szerezni egy harmonikát, olyankor énekelve adták elő jókívánságaikat.
Már reggel hét órától elindultak a gyerekek a keresztszülőkhöz, nagyszülőkhöz és rokonokhoz újévet köszönteni. Betanult versikéket adtak elő a keresztszüleiknél. Tőlük jutalmul pénzt kaptak.
Korábban a családtagok is köszöntöttek egymásnak újévet, később ez a szokás elmaradt.
A srácok egész nap lövöldöztek, így mentek újévet köszönteni. A lövöldözésnél az 1848-as forradalomból megmaradt pisztolyokat és nagy pincekulcsokat használtak. A pisztoly csövébe, illetve a kulcslyukba lőport, gyufafejeket raktak, és a házfalnak csapták. Ezzel jelezték, hogy egy fiú újévet köszönteni megy. Ez a szokás párhuzamban áll azzal a pogány hittel, amely szerint a durranás a rossz szellemek elűzésére szolgál.
Délfelé a testvérek és sógorok is útra keltek, hogy újévet köszöntsenek a rokonoknak. Ahová délben értek, ott ebédeltek. A felnőttek nem kaptak pénzt a köszöntésért. A gyerekek is csak addig, amíg iskolába jártak. A tizenkettedik életévüktől kezdve ebből a szempontból felnőttnek számítottak.
Január 6., háromkirályjárás-vízkereszt. Korábban nagyon fontos ünnep volt, de az első világháborút követően leginkább „elrontott ünnep”-ként emlegették. A gyerekek a rokonokhoz, esetlegesen a szomszédokhoz látogattak, és megkorbácsolták őket. Az ehhez tartozó mondóka a következő volt: „Szent három király, ne adj nekem ilyen keveset, / Ne adj nekem ilyen sokat, a seprűnyéllel.” (Heilig Drei König, gib mir nicht so wenig, / Gib mir nicht so viel, mit dem Besenstiel.)
Február 2., Gyertyaszentelő Boldogasszony. Ezen a napon figyelték az időjárást. A néphagyomány szerint ha a borz megpillantja az árnyékát, még negyven napig tart a tél.
Farsang. Az ünnep keddjén összegyűltek a pásztorok. Végigvonultak a falun, mindenütt bort, fánkot, babot, diót kaptak. Olyan sokat az utóbbiból, hogy később zsákszámra adták el. Nemcsak a házaknál ittak a pásztorok bort, otthonra is vihettek magukkal. Farsang estéjén batyusbált tartottak. A hajadonok, illetve legények és a házasok számára is külön rendeztek bált. Ki-ki a batyujában vitt magának vacsorát, amelyet a mulatság során fogyasztott el. A böjti időszakban húsvétig (hét hét) tilalmas volt bált rendezni, ezt szigorúan be is tartották.
Nagypénteken a harangok Rómába repültek. A nagyhét szombatján este jöttek vissza, ismét harangoztak. Amint meghallották a faluban, a gyerekeket elküldték „fákat rázni”. Minden egyes gyümölcsfához odamentek és megrázták, hogy sok termést adjon. Siettek egyik fától a másikhoz, hogy míg a harang szól, mindre sor kerülhessen.
Húsvét első napján a gyerekek a keresztszüleikhez mentek. Kaptak hat– tizenkét tojást. A tojásokat félig írták, félig csak színezték, később nyers tojást is adtak, amit el lehetett használni. A kisebbek kevesebbet kaptak, mint a nagyobbak. A gyerek utoljára ajándékra a bérmáláskor számíthatott, az utolsó osztály elvégzése után. Ezt követően már csak az esküvőre kaptak, ekkor azonban valami szépet, mert a keresztszülőknek kellett a legértékesebbet adniuk a vőlegénynek vagy a menyasszonynak.
Az utolsó osztály elvégzése után a gyerekek a szülőktől sem kaptak már ajándékot. A felnőttek közé sorolták őket. A családtagok sem ajándékozták meg egymást. A névnapokat sem tartották meg. Születésnapra sem ajándékoztak meg senkit, de ilyenkor azt főztek, ami az ünnepelt kérése volt.
Április 1- jét a bolondok napjának nevezik. E napon – különösen hajnalban – arra kellett ügyelni, nehogy valakit „áprilisba küldjenek”. Például azt mondták: „Müller szomszéd panaszkodik, hogy megdöglött a borjúja. Én láttam, és úgy néz ki, mintha éjszaka bennt lett volna egy kutya az istállóban.” Ha valaki ezt elhitte, és elment Müller szomszédhoz, hogy megnézze a borjút, kinevették és azt mondták: áprilisba küldték.
A május elsejét megelőző éjszakán a fiúk a lányoknak májusfát állítottak. Ez azt jelentette, hogy a fiú feleségül szeretné venni a lányt. Ha egy fiú haragudott egy lányra, májusfaállítás helyett kiemelte a nagykaput. Május elsején kora hajnalban biztosan tudta minden lány, hogy Heinrichje vagy Casparja szerelmet érez iránta vagy éppen haragszik rá.
Pünkösd a magyarországi németek körében nagyon fontos ünnep, már csak azért is, mert ezután kezdődik a földeken a nagy munka.
Június 29., Péter és Pál. Korábban ez a nap is az ünnepek sorába tartozott, de az utóbbi időben nem jellemző (nagyjából az 1930-as évektől kezdődően). Ezt ugyanúgy „elrontott ünnep”-nek nevezték, mint január 6-át (háromkirályok). Dolgoztak ezen a napon, de nem végeztek bármilyen munkát. Vagy meggyet szedtek, vagy az aratásra készültek. Mert: „Péter és Pál tönkreteszi (elrohad) a mag gyökereit.” (Peter und Paul macht dem Korn die Wurzel faul.)
Július 26., Szent Anna. E napon rendezték a katolikus hívek a búcsút. A vásárra szlovák árusok jöttek, akik árujukat a hátukon szállították. Korábban az effajta vásárokon csak cukorkát és más édességet lehetett kapni, később már bizsut, vágóeszközöket is. Este a fiataloknak bált rendeztek.
Októberben a falu egy magyar eredetű ünnepet ült meg. A magyarországi németek svábul nem is tudták megnevezni ezt az ünneplést, szüreti mulatságnak hívták. Ugyanúgy bíróval és bírónéval zajlott, mint a magyaroknál, de egy úgynevezett koronát készítettek. Ez szilárd alapból állt, amelyre szőlőfürtöket erősítettek (mint a magyaroknál), de a németek ezenkívül másfajta ősszel termő gyümölcsöket is kötöttek rá. Így például almát, körtét, szilvát, még sárgarépát is, zöldséget, káposztát. Ezt a koronát négy lány vitte a felvonulásnál.
A kukoricafosztás (tengerihántás) a földművesek őszi munkálatai közé tartozott. A kukoricát a földről a pajtába szállították. A munkához segítségül hívták a rokonokat és szomszédokat. A vendégeket dióval, szőlővel és borral kínálták.
Novemberben (általában a hónap második vasárnapján) került sor az evangélikusok búcsújára. Úgy bonyolították le, mint más német nemzetiségi településeken.
December 6., Mikulás-nap. A gyerekek ünnepe volt, az iskolában tartották, ahol egy kis édességet kaptak.
A disznóvágást a magyarországi németek maguk végezték. Évente általában öt disznót vágtak. A legtöbb családban hét–tíz fő jutott erre, mert a nagyszülők, szülők és gyerekek egy háztartást vezettek. A magyarországi németek tehát több disznót vágtak, mint a magyarok; fel tudták használni minden részét, olyanokat is, amelyeket a magyarok egyszerűen eldobtak. A húst és a kolbászt is jobban beosztják: a füstölt kolbászt, szalonnát és a sonkát nyáron fogyasztják el, amikor a legnehezebb munkát végzik.
Egy nap alatt két-három disznót fel tudnak dolgozni úgy, hogy vacsoraidőre a legtöbb tennivalóval készen vannak. A munkát azonban nem a család végzi egyedül, meghívják a rokonokat is. Mindenkinek megvan a maga feladata, amelyet minden disznóvágásnál otthon és meghívottként a rokonoknál is végez. Így gyorsan ment a munka. Este összegyűlt a szűkebb körű rokonság, és elfogyasztották a Wurstsuppét (disznótoros vacsora). A segítőknek egy kis kóstolót is csomagoltak, ahol gyerek volt, csomagoltak egy kisebb hurkát is. De ezeknek a gyerekeknek délelőtt, amikor a belet mosták, ott kellett lenniük. A belet összemérték a gyerek arcával, így állapították meg mekkora hurkát tud a gyerek megenni. Disznóvágáskor a szomszéd gyerekek nyársat dugtak egy kis versikével ellátva. A nyársat kolbászszal, hurkával és fánkkal tűzdelték teli. (Néhányan viszont hamut töltöttek a bélbe.)
December 28., aprószentek ünnepe. Ezen a napon a gyerekek a következő mondókával mentek korbácsolni, amiért süteményt kaptak:
„Friss és egészséges, jön az Újév, / Maradj(atok) egészségesek, míg újra jövök.” (Frisch und gesund. Neujahr kommt, / Bleib(t) gesund bis ich wiederkomm.)
December 31., szilveszter. Az óév utolsó napja, mindig bállal ünnepelték. Az új év kezdetéig táncoltak. Reggel hazamentek, illetve a fiúk a lányokhoz újévet köszönteni.
Az emberélet egyes fordulópontjait is szokások kísérik. A szülés után a leendő keresztanya az édesanyának levest (ebédet) hozott (Gevatterssuppe). Három napig főztek az anyára. (A szomszéd faluban lakó keresztanyának nem kellett ezt megtennie.) Első nap a menü a következő volt: borleves, sült hús, fánk (Derrkreppl), befőtt; a második napon: marhaleves, marhahús paradicsommártással vagy tormával, sütemény és befőtt; a harmadik napon: tyúkleves, tyúkhús és kuglóf vagy torta. Az ebédet nemcsak az anyának hozták, hanem az egész háznépnek. Ha tyúkot vágtak, az egészet az anyának és a családnak főzték meg. Ahol gyermek született, addig nem főztek, míg a Gevatterssuppéra sor nem került.
Az idők folyamán egyre több komát fogadtak, néha akár tizenhatot-húszat, általában azonban négy párat. Előfordult, hogy az anya már rég krumplit szedni volt, és még mindig hozták a keresztanyák az ebédet, azt ugyanis szigorúan betartották, hogy mindegyikük háromszor főz rá. Komának mindig rokonokat és jó ismerősöket hívott meg a bába. A keresztelőt csak az evangélikusok ünnepelték közös étkezéssel.
Télen (novembertől márciusig) az ifjúság a fonóba járt. A fiatalok csoportosulása (az úgynevezett Bransch) egykorú lányokból állt és három-négy idősebb fiúból. Minden este más házhoz mentek. (A fonó mindig a lányos házaknál volt!) Szombat este itt sem dolgoztak a bikali németek. A fiatalokat a gazda családja magukra hagyta. Bizony megesett egy és más, hogy egymás közt mulattak. Az idősek napirendre tértek a dolog felett mondván: mi is így csináltuk.
A fiatal asszonyok külön csoportot alkottak. Korábban kendert vagy gyapjút fontak, később már csak otthon ki-ki maga gyakorolta a népi mesterséget.
A németek lakodalma eltér a magyarokétól. Utóbbiak szombaton, vasárnap tartották, a németek ezen a napon soha. A szegényesebbeket, kisebbeket keddre szervezték, mert ilyenkor a hétfő elég volt az előkészületekhez. Egy nagy lakodalom előkészítéséhez több idő kellett, azt csütörtökön tartották. Szombaton mindennek vége volt, ekkorra már össze lehetett pakolni. A mulatság szokásos ideje két nap.
Nagy munkák idején nem volt szokás megszervezni, csak ősztől tavaszig, pontosabban farsangig. (Böjti időszakban tilos a mulatság.)
A németeké rendszerint délelőtt kilenc-tíz körül kezdődött. Általában nagy lakodalmat tartottak, sok vendéggel. A vendégeket a menyasszony és a vőlegény keresztszülei hívták meg.
A lakodalmas ház és a templom közötti szakaszon a vendégek borosüvegeket vittek magukkal és barátaikat borral kínálták. A templomból hazatérve a menyasszony, a vőlegény és a vendégek táncra perdültek, majd megebédeltek.
A magyarországi németek a lakodalom költségeit maguk állták, a vendégek nem segítettek be, mint a magyaroknál. Tyúkot a bikaliak nem vágtak, csak disznókat, borjút és bárányt. Tortát nem sütöttek, csak egyet a menyasszonynak. A vendégek a menyasszonynak vagy a vőlegénynek (aki meghívta őket) ajándékot adtak. A legdrágább ajándékot a keresztszülőktől kapták. Az ajándékokat kitáncolták (austanzen). Minden vendég táncolt egy sort a menyasszonnyal vagy a vőlegénnyel (aki meghívta), és ajándékát a menyasszony, illetve a vőlegény hátára akasztotta. Általában asztalterítőket, ágyneműt, ruhaneműt és anyagokat ajándékoztak. Az austanzen ceremóniája után a menyasszony átöltözött.
A bikali menyasszony tiszta feketét viselt. A magas, fehér koszorú zöld selyemlevelekkel, valamint világoskék és rózsaszín virágokkal volt díszítve. Virágcsokor helyett egy szál rozmaring és egy hímzett zsebkendő volt a menyasszony kezében.
A vőlegény úgy öltözött, mint ahogyan az más falvakban is szokás.
Az ajándékozást követően a menyasszony átöltözött, levette a koszorút, felkötötte a Schwäbchent. A menyasszony többször is (általában ötször) ruhát cserélt.
Másnap reggel a vendégek sok vidám játékot játszottak, például megfogták egymás kezét, és a többieknek azt kellett csinálniuk, mint amit az első tett. A fiatalok részt vettek a játékban, az idősek pedig velük együtt nevettek.
Az élet utolsó állomása a halállal érkezik. Abban a házban, ahol valaki meghalt, az órát rögtön megállították, s ez addig maradt így, míg az elhunytat el nem temették. A szobákban és a konyhában mindent fehérrel terítettek le: az ágyakat, az asztalt, a tükröt.
Útban a temetőhöz a legközelebbi rokonok követték a koporsót. A plébános és a tanító a tanulókkal a koporsó előtt haladtak.
A halottra a legszebb ruháját húzták fel. Ha egy lány halt meg, menyasszonyi koszorúját a fejére tették; ha egy fiú, vőlegényi csokrát a ruhájára tűzték. Csak a hajadonok viseltek halotti koszorút, amiről a keresztszülő gondoskodott. Ha a halott még nem volt házas, a keresztszülők állták a temetés költségeit is.
A gyászt szigorúan vették. Egy évig gyászoltak tiszta feketében. A gyerekeket is feketébe öltöztették. Ha valaki a lakodalma időpontját már kitűzte, amikor a családban valaki meghalt, megtartották a lakodalmat. Ezt követően ismét szigorúan gyászoltak.

Elhelyezkedése
Bikal (Magyarország)
Bikal
Bikal
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 19′ 53″k. h. 18° 17′ 00″Koordinátáké. sz. 46° 19′ 53″, k. h. 18° 17′ 00″osm térkép ▼
Bikal (Baranya megye)
Bikal
Bikal
Pozíció Baranya megye térképén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...