2015. november 21., szombat

ÁLMOSD - Fűben, fában orvosság / Folytatáshoz kattintson a posztra

 Álmosdon a régi, orvos és patikaszerek nélküli világban felettébb nagy szerepe volt a különböző népi gyógyászati ismereteknek. Fűben, fában orvosság – tartotta itt is a néphit, s a nemzedékről nemzedékre hagyományozott tapasztalat és gyakorlat mindmáig nagyon gazdag, akárcsak a hozzájuk kapcsolódó babonás cselekedetek.
A település lakói szerfelett sokféle növényt alkalmaztak belsőleg, külsőleg, tea, pakolás, kenőcsök formájában a különböző betegségek gyógyítására. A növények közül számos fajta megtermett a kiskertekben, jelentős részüket a falu határának homoki részén, az erdők alján, utak mentén, a Kék-Kálló-dűlőben, a Daruláb nevezetű réten, a régi zsidó temető környékén gyűjtötték, másokat pedig a fekete földi részen a Nagy-árok és a Sziget környékén.
Köhögéscsillapítónak és a gyomorsavképzést akadályozónak tartották az akácfavirág teáját. A minden kiskertben fellelhető borsfű teája – amellett, hogy a borsfű a borsot helyettesítette a táplálkozásban, s kiváló ízesítője volt a húsoknak, befőzéskor az ecetes uborkának – jót tett az alacsony vérnyomás, bélhurut, felfúvódás és köhögés ellen.
A bors-fodormenta teáját nyugtatóként, étvágygerjesztőként, szélhajtóként, fejfájás, epekólika és gyulladások borogatásaként használták. A vizimentát fürdőkhöz használták.
A bazsalikom a régi öregasszonyok kedvelt növénye volt. Templomba menet imádságos könyvükbe tették vagy zsebkendőjükbe fogták, hogy illatosak legyenek. Ugyanerre a célra használták még a Boldogasszony levelét és az istenfa illatos ágacskáit is. Teaként gyomorerősítő, étvágygerjesztő, bélrenyheség, haspuffadás elleni szer. Itta a betegségben szenvedő hét napon át víz helyett is.
Régen a kertek alján, mezsgyék megjelölésére ültetett bodzabokrok friss ágait lehántva a háncsból rozsliszttel jól kigyúrt tésztát készítettek, azt a dagadt lábra kenték. Hűlés, nátha ellen bodzavirág, szikfűvirág és hársfavirág teát itattak a beteggel. „A náthás beteg egyen, a lázas beteg koplaljon!” – mondogatták.
A temetőben található borostyánlevél főzetét bőrbaj, ótvar ellen, fejtisztítószernek használták.
Amilyen gazdag és sokrétű a burgonya felhasználása a táplálkozásban, ugyanúgy a népi gyógyászatban is – Álmosdon. A rózsakrumpli levét gyomorégés, gyomorsavtúltengés megszüntetésére alkalmazták. Burgonyakásából meleg borogatást készítetek tüdő-, vesegyulladásra, kólika ellen, fekélyre és gennyesedésre. A héjában főtt krumpli levét gégehurutra, hörghurutra és álmatlanság ellen itták. Szemhéjgyulladás borogatására, égési sebre nyers reszelt burgonyát használtak. A fekélyt és a gennyes sebet egész nyers burgonyával kilencszer megkerekítették, és azt a keresztútnál eldobták: aki azt felvette, arra ment át a betegség.
A mindenütt fellelhető csalán levelének főzetét reuma, köszvény, viszkető bőrkiütés, vérszegénység, aranyér, cukorbaj, tüdőbaj elleni szerként használták. Erősebb hatást váltott ki a gyökeréből készült főzet. Reumás és bénult testrészeket friss csalánnal korbácsoltak. Hajhullás elleni szert is főztek apróra vágott zöld leveléből. Egy marék csalánból fél liter vízzel és fél liter ecettel fél órán keresztül kellett főzni, majd leszűrni, ezzel a készítménnyel dörzsölték be minden este a fejbőrt.
A csipkerózsabogyó (nevezték seggvakarcsnak, nyakvakarcsnak, mert a gyerekek pajkosságból egymás nyakába, nadrágjába tették a magvát, és az viszketés okozott) szárított húsából készítettek erős főzetet hólyaghurut, cukorbaj gyógyítására vagy ha vizelési zavart, vérvizelést, hólyaggörcsöt, gyulladást tapasztaltak – napjában háromszor itatták a beteggel.
A diófa szárított leveléből készült teát vértisztítóként használták. Daganatos betegségre külsőleg, belsőleg egyaránt jónak tudták. Csontmegbetegedés, szemgyulladás, foghús-megbetegedés, általános gyengeség tünetére is diófalevél-teát adtak reggelente a betegnek. A dióburokteát hószámzavarkor, fehérfolyás elleni öblítőként alkalmazták.
Az Öreg szőlőskerti és a legelőutak mentén található ezerjófűből készült teát a megzavart gyomorműködés rendbe hozására használták, valamint aranyérbántalmak enyhítésére.
A Selindi út dűlőjén vadon termő mérgező farkasalma a gyógyítóasszonyként ismert Dókáné kertjében még a közelmúltban is fellelhető volt. Főzetét sebek borogatására, kimosására használták. Gyógyulásukat elősegítette, anélkül, hogy fertőzés állt volna elő. Reuma, izületi bántalmak kezelésére fürdőt készítettek belőle. Mérgező volta miatt csakis külsőleg használták.
 A Sziget rétjein mindenütt fellelhető fekete nadálytő a legkedveltebb gyógynövénynek számított Álmosdon. Az idősebb emberek még napjainkban is alkalmazzák törésre, zúzott sebekre, csonttörésre, a hegképződés elősegítésére, visszérgyulladásra borogatásként. A kiásott fekete nadálytő gyökerét megmosták, lereszelték, és tejben vagy vízben megfőzve az említett betegségek gyógyítására használták, régen éppúgy, mint ma. Csak annak a növénynek a gyökere gyógyít, amelyik nem virágos. A reumás és köszvényes testrészre hét napon át meleg pakolást alkalmaztak. Ideggyulladáskor a fájdalmat gyorsan megszünteti. Télen a szárított gyökeret felaprózva vízben főzték meg.
Régen minden szalma- és nádtetős ház tetején megtalálható volt a fülfű (ez a kövirózsa). A növény nedvét vöröshagyma levével összekeverték, és a fájós fülbe cseppentették. Forró sóra öntve, kis vászonzacskóban a beteg füle alá tették, és meleg takaróval betakarták. Ezt a gyógymódot ma is eredménnyel alkalmazzák.
A fokhagyma napjainkban is általános népi medicina érelmeszesedés, magas vérnyomás ellen. Vízben vagy tejben főzve bélférgek ellen itták vagy beöntést készítettek belőle. Ótvar és fejtetű ellen is használták a régi időkben bedörzsölőszerként.
A réten növő fűzfa, fehér fűz fiatal ágairól lehántott kéregből és a nedvből egy-két kiskanálnyit fél liter vízben teának megfőzve a szert állandó hasmenés, gyomorgörcs és lázzal járó betegségek esetén alkalmazták, kétóránként egy evőkanállal adva a betegnek. Köszvényes bajokra és vérköpés esetén is hatékonynak tartották.
A homoki erdőrészen található galagonya virágából főzött teát a szívbetegekkel itatták. A vadgesztenyefa leveléből főzött teát szamárköhögés ellen vetették be. A termés héját a hasmenést megszüntető kiváló házi szernek tartották.
A Nagy-árok mentén termő görög széna (másképpen vadlucerna) magvából pépes borogatást készítettek daganatos sebek gyógyítására. Régen szokás volt a szűzdohányt a görög széna virágával illatosítani. A gyermekláncfű vagy csorbóka gyökerének és levelének főzetét májbajban, sárgaságban szenvedő betegnek adták. Hatékonynak tartották krónikus ekcéma esetén is, ilyenkor naponta háromszor kilenc napon át itatták a beteggel.
A régi javasasszonyoknál nagy becsben állt a gyöngyvirág. Levelét és virágát szívbetegek gyógyítására használták. Alkalmazták fejfájás, szédülés esetén is. Gutaütéskor levendula és gyöngyvirág ecetes kivonatával dörzsölték a beteget. Gyökere az impotencia és fehérfolyás népi gyógyszere volt.
A hársfa virágából készült teát mindig csak forrázták. Meghűlés ellen alkalmazva bodzavirággal, szikfűvel, borsmentával keverve, mézzel, melegen elfogyasztva jó izzasztónak tartják ma is. A hársfalevél porát a zsályalevél porával együtt a fogak tisztításra használták.
A kiskertekben és vadon is termő ibolya virágát, levelét és gyökerét egyaránt gyógyító hatásúnak tartották. A gyökeréből készült teát hörghurut ellen itatták a beteggel. Az egész növényből készült főzetet mézzel édesítve a szamárköhögés gyógyítására használták hét napon keresztül kétóránként adagolva egy evőkanálnyit. Tüdőbaj, légzési nehézség esetén naponta háromszor huszonegy napon át teakúrát vettek. De vigyázni kellett, mert levele és virága nagy mennyiségben hánytató és hashajtó hatású. Az ibolya májusi friss nedve a fejfájást szüntette. Készítettek olajat is a virágból. „Tegyünk egy olajjal töltött üvegbe ibolyafüvet, ledugaszolva harminc napig a napon érleljük, szűrjük le, és az olajat fejfájás elmulasztására és lázas betegek bedörzsölésére használjuk” – így szól a recept.
A legelőn termő, ősz táján virágzó tövises iglic maréknyi gyökerét egy liter vízben megfőzve naponta három csuporral kellett meginnia a betegnek. Húgyhajtó, az epemirigy-működést fokozó hatást tulajdonítottak a kúrának. Időtartama kilenc nap volt.
Az istenfa a régi öregasszonyok virága volt (néhány helyen még fellelhető a kiskertekben). Féregűző, köptető, gyomorerősítő főzetét itták.
A falu határában, a zsidó temető környékén, a legelődombon található kakukkfüvet fűszernövényként is használták. Emellett mindenféle gyomorbetegségre, szamárköhögésre, menstruációs görcsökre, tüdőgyulladásra jó házi szernek tartották. Szamárköhögés gyógyítására fagyönggyel tíz percig főzték, és a betegnek mézzel keverve kétóránként egy evőkanállal adtak belőle.
A kiskertekben termő (Álmosdon papkesztyű néven ismeretes) kankalin esetében az egész növényből készült teából egy csészével adtak kilenc napon keresztül reuma, köszvény, izületi gyulladás, görcsös fejfájás esetén. Fürdővízbe is tették a növény virágát. Virágának porzója viszketést okoz, ezt alkohollal mosták le.
Minden konyhakertben megtalálható ma is a kapor. Hatóanyaga a magvában van. Gyomorerősítő, epehajtó, de kólika ellen is jó hatásúnak tartották. Külsőleg szemgyulladásra alkalmazták.
A mezőkön, utak mentén termő katlankóró (katáng) leveléből – még udvarseprőt is készítettek a növényből Álmosdon –, de főleg gyökeréből főzött teát máj, vese, lép tisztítására használták. Szemsérüléskor, szemkötőhártya-gyulladás esetén búzavirággal kevert főzetét borogatásként alkalmazták.
A régi temetőkben található kecskerágó gyümölcséből olajat préseltek, és a kéreg porával keverve ótvaros fej gyógyítására használták bedörzsölőszerként.
A valamikor általánosan termelt kender, amelyből a családok vászonneműjét készítették, gyógynövényként is használatos volt. Vizelési zavar, hólyaghurut ellen, vizelethajtónak alkalmazták. Levelét borban főzték. Nagy adagban azonban részegítő, ártalmas hatásúnak tartották. Zöld kenderrel és az illatos bazsalikommal üldözték ki a legyeket is a lakásból.
A dűlő utak mentén, a fasorokban vadon termő komlót használták kenyérsütés alkalmával a komlós korpa készítésére. Emellett közismert volt a nemi izgalmat csillapító és ideges álmatlanság elleni hatása is. A virágából készült főzetet borogatásra és fájdalomcsillapítónak is használták.
A kökény virágából ülőfürdőt készítettek a nők elmaradt havi tisztuláskor. Főzetét mint lábfürdőt is vették, konyhasót és hamut kevertek bele. Musttal erjesztve idegerősítő szerként volt használatos. Gyümölcséről azt tartották, hogy ha hólyag- és vesebántalmak mutatkoznak, jó szolgálatot tesz, nagy adagban azonban szorulást idéz elő.
A konyhakertekben termelt kömény, édeskömény a gyermekgyógyászatban ma is használt szélhajtó, köptető, gyomorerősítő szer falunkban is. Kólikát, görcsöt szüntető teához egy-egy kiskanál édeskömény, szikfűvirág, hársfavirág keverékét leforrázták, s ebből naponta kétszer, szükség esetén többször is egy-egy csészényit fogyasztottak. Szoptatós asszonyoknak a következő tápszer részeként szerepelt: hat deka porrá tört ánizsmag, ugyanennyi édeskömény, két deka foszforsav, mészpor, egy deka konyhasó, tizenkét deka cukor. Az egészet jól elkeverve naponta egy-egy kávéskanálnyit főztek meg belőle három csészére való tejjel, melyhez malátakivonatot adtak.
A levendula a régi öregasszonyok virágos kiskertjeinek fontos növénye volt. Virágát enyhe nyugtatóként, görcscsillapítóként, vérnyomáscsökkentőként használták. Csillapította az erős szívdobogást is. Külsőleg véraláfutást és daganatot oszlat. Bedörzsölőszerként egyenlő mennyiségben borókaolajat, levendulaolajat, rozmaringot és terpentint összekevertek, és a fájós testrészt ezzel bekenték, masszírozták. Hét nap után a fájdalom enyhült. Molyok irtására a ruhák közzé tették a levendulaágacskákat.
A liliom megszárított virágát sebekre kötözték. A pettyes liliom levelét péppé gyúrták, és hószámfakasztónak a hasra kötötték. Régen a hagymáját a tehénnel etették, hogy jó zsíros teje legyen.
Igen hatékonynak tartották makacs daganatok eloszlatására a lóhere virágából készített kenőcsöt. Megfőzték, leszűrték, újabb adag virággal tovább főzték, majd a szűredéket addig főzték, míg kenőcsszerű masszát kapták. Az állatgyógyászatban is alkalmazták, a lovak nyakán képződött egeret ezzel a kenőccsel masszírozták el.
A réteken és árkok mentén termő lósóskát megszárítva teának főzték hasmenés ellen, embernek és állatnak egyformán.
Ha a gyermek nem aludt, mákgubó főzetét adták neki inni.
A meggyet tavaszi kúrák értékes anyagának ismerték. A gyümölcsét sápadtság ellen is hatékonynak tartották. A fa kérgéből kiszivárgó „csipát” (mézgát) ecetben feloldva a gyermekek nedvedző kiütéseinek gyógyítására használták.
A napraforgó tányérját megfőzték, és melegen borogatást tettek a hurutos betegekre. Árnyékban szárított virágának forrázatát magas vérnyomás ellen, idegcsillapítónak ma is isszák az idősek. Lázcsillapító hatása is közismert volt.
A nyárfa szénporát kitűnő házi szerként ismerték gyomorégésre, felfúvódásra, hányingerre és emésztési rendellenességekre. Étkezés előtt vagy után egy kiskanálnyit vettek be belőle. A nyárfarügyet vizelethajtónak használták: egy rész nyárfarügyet meg ugyanannyi nyárfakérget két-három percig főztek, a levét leszűrték, és forrón itatták a beteggel. A gyulladásos és égési sebeket, daganatot, fagyást, ízületet, reumát, aranyeres csomókat, repedt mellbimbót és ajkat is ezzel gyógyították: két kiskanál nyárfarügyet, egy kiskanál méhviaszt, étkezési olajat, faggyúból két-két kiskanálnyit főzni kellett, míg a nedvesség elpárolgott. Leszűrték, és kihűlésig kevergették. Ugyanezt használták fejkorpa, fejbőrsömör megszüntetésére, sőt hajnövesztő szernek is. Az állatgyógyászatban a fenti kenőcshöz babérolajat tettek, és ez az emlősállatok tejcsomóit eloszlatta. Véraláfutást és a horzsolásból származó sebet nyárfarügy-szesszel kezelték.
A nyírfa friss leveleiből és kérgéből készült főzetet krónikus bőrbetegségek, hólyaghurut gyógyítására használták. Tavasszal vastag réteg friss nyárfalevélbe és vastag pokrócba takarták a beteget, ezt az izzasztókúrát rendkívül jó hatásúnak tartották. A tavasszal megcsapolt nyírfa levével veselobot, köszvényes tüneteket szüntettek. Szegfűszeggel és árnyikával keverve, majd szeszben áztatva kiváló hajápoló szert nyertek.
Az olajfa leveléből – az álmosdiak az olajfüzet nevezik olajfának – magas vérnyomás elleni teát készítettek. Ezt azonban nem főzték: a leveleket langyos vízbe téve áztatták hat-nyolc órán keresztül.
Az utak mentén, erdők alján termő ökörfarkkóró virágát a tűző napon szárították. Teáját a torokban fellépő betegségek ellen használták. Mályvafélével keverve ugató-köhögés, légzési nehézség, meghűlés ellen javallották. Fülfájdalmak, fülzsírdugó esetén gőzölést alkalmaztak. Virágának főzetét hajszőkítésre is használták.
A paradicsomról azt tartotta a néphit, hogy vértisztító, vértódulást oszlat, s tisztítja a vesét és a májat, nőknek a változó korban nagyon hasznos.
A néphit szerint, aki sok piros paprikát eszik, annak az arcszíne is piros lesz. Étvágygerjesztőnek és vizelethajtónak is tartják. Egy liter pálinkába tett négy evőkanálnyi őrölt csípős paprikával készült a kuruc pálinka, amit kolerajárvány és más járványos betegség idején gyógyszerként fogyasztottak.
A homokdombokon, erdők szélén, a zsidó temető előtti dombokon termő illatos pemetefűből minden háztartásban gyűjtöttek, mert levelét, virágos szárát számtalan betegségre hasznosnak tartották. Teája idegnyugtató, száraz köhögésre mézzel itták. Meghűlés ellen, aranyér, lép, epebetegség, asztma, krónikus hasmenés, tüdőbaj esetén naponta két-három csuporral itattak a beteggel. Hasznosnak tartották gyermekláncfűvel keverni, két percig főzték, és húsz percig állni hagyták, úgy fogyasztották. A régi öregek sokan víz helyett is itták. A pemetefű zsírban főzve mirigycsomót és gyulladást oszlat.
A petrezselyem gyökere és levele hűlésből eredő görcsös hólyagbajok, húgycsőgyulladás, az öregek vizelettarthatatlansága, fájdalmas vizelési inger, hólyag- és vesekő népi gyógyszere ülőfürdőként és teaként. A friss petrezselymet szúnyogcsípés ellen még ma is használják. a szabadon lévő testrészeket bedörzsölik vele. Nyersen fogyasztva a nemi ingert fokozó szernek tartották.
A pipacs vörös sziromlevelét is gyógyító hatásúnak tudták. Mellfájáskor, köhögéskorl fél liter vízben egy kávéskanálnyit húsz percig áztattak, majd leszűrve kétóránként egy evőkanálnyit adtak a betegnek. Gyermekeknek gyengébbre készítették, citrommal, mézzel keverték.
A kerti fekete retekről azt tartják, hogy a külső héját nem szabad lehámozni, mert sok hatóanyag van benne. Ezért héjával együtt aprították össze, cukorral vagy mézzel keverve felfúvódás, epeömlés, kólika, hasmenés bevált gyógyszereként alkalmazták. Az epebajos betegnek különösen hatékonynak ismerték a következő kúrát: a megreszelt retket szitán vagy ruhán átszűrték, és a levéből naponta egy-két kanállal adtak hat héten keresztül a betegnek.
A fekete retek levét az arcukra kenve a régi időkben szeplő ellen is használták a lányok. Tüdővész elleni házi szerként a felszeletelt fekete retket egy cserépedénybe téve jól megcukrozták, és kenyérsütés alkalmával a kemencébe tették. Amikor a kenyér megsült, a retekkel teli edényt is kivették, és a betegnek naponta kétszer-háromszor egy-egy evőkanálnyit adtak belőle. Köhögés, szamárköhögés, rekedtség ellen minden anya alkalmazta hajdan a következő gyógymódot: egy nagy fekete retek közepét kivájták, és megtöltötték cukorral. Ekkor a retek nedvet eresztett és egy kávéskanálnyit adtak belőle naponta többször a beteg gyermeknek.
A rozmaring régen a lányos házak elmaradhatatlan növénye volt. Ezzel díszítették lakodalom alkalmával a hívogató vőfély vállára tűzött szalagot. Használták ugyancsak levesek, húsok ízesítésére fűszernövényként is, a népi gyógyászatban jelentős szerepe volt. Teáját szélhajtó, epehajtó, étvágygerjesztő, idegerősítő, görcscsillapító hatásúnak tartották. A rozmaring főzetét inak felfrissítésére a fürdővízhez adták. Hajhullás, a fejbőrön lévő bőrkiütés ellen a pálinkába vagy szeszbe áztatott rozmaring kivonatát használták bedörzsölőszerként.
A húsleveseknek szép sárga színt adó konyhakerti növény, a sáfrány (sáfrányos szeklice) analógiás alapon – a színe miatt – a sárgaság gyógyításának népies szere is volt, emellett a vízkórság gyógyítására használták.
Álmosdon régen a spárga – nyúlárnyéknak nevezett – vadon termő rokonát elsőrendű vizelethajtónak és vértisztítónak tartották. Lábköszvényeseknek azonban nem volt szabad használni. Nyersen, friss levét vese-, hólyagpanaszok mellett szívdobogás ellen és nemi tehetetlenség esetén is fogyasztották. Állandó használatát azonban nem tanácsolták. Levesnek, főzeléknek főzték az előkelőbb konyhák asztalán, de csak addig, amíg a fejét a növény ki nem dugta a földből, mert azután már keserű ízű. Álmosdon a második világháború után Nemes Imre honosította meg a spárga és a torma szántóföldi termelését, jó jövedelmet biztosított.
Az egykor vadon termő, ma már egyre több háztáji kertben megtalálható szeder levelét teának főzték hasmenés, cukorbaj, erős havivérzés ellen. A református egyházak az első világháború idején szederlevelet gyűjtöttek és küldtek a katonáknak, teát főztek belőle. Az álmosdi egyház korabeli iratai között ma is megtalálható az erre mozgósító esperesi felhívás.
A szegfűszeget kámforral keverve a fájós fogra tették fájdalomcsillapító gyanánt.
Minden háztartásban általánosan ismert és használt gyógynövény volt régen csakúgy, mint napjainkban, a szikfű vagy kamilla. Teáját itták felnőttek és csecsemők egyaránt a legkülönbözőbb betegségekre. Leszűrt főzete hajmosáskor a hajat szőkíti, a fejbőrt erősíti. Fürdővízben más füvekkel együtt egy-két citrommal frissítő és nyugtató hatású. A hajdani kúriákban szolgáló cselédlányok a kisasszonyoknak, nagyméltóságú asszonyoknak időnként így készítették el a fürdővizét.
A kártékony gyomnövénynek, a taracknak a föld alatti részét, megszárítva, vizelethajtó és vértisztító hatásúnak tartották.
A fűszerként használt tárkonyt borecet, vadhúsok, birkahúsok ízesítésére használták és használják napjainkban is. Teáját vesetisztítónak, epehajtónak tudták.
A tisztesfű a régi időkben a tarlókon termett, ma már a modern gazdálkodás következtében egyre kevesebb látható belőle. Gyógyító hatását a föld feletti részében ismerték. Régen epilepsziás betegeknek negyed liter vízben kávéskanálnyit főztek, s ebből napjában többször huszonegy cseppet, majd egy csészényit adtak naponta kétszer. Utána a beteget sütőabrosszal letakarták, átlósan keresztet vetettek rá, és hagyták pihenni.
A tölgyfa fiatal leveleit ezerjófűvel, ürömmel tüdővészes betegeknek főzték teának, s éhgyomorra itatták. A borban vagy szeszben áztatott tölgyfakéreg hasmenés elleni szer volt. Oldalszúrásnál, epekőbántalomnál, májbajnál cukorra cseppentve adagolták. Makktermését szeletekre vágták, leforrázták, leszűrték, megszárították, majd vigyázva, hogy oda ne égjen, állandóan forgatva, kávépörkölőben vagy lábasban, mint a kávét, megpörkölték. Megdarálták, s ugyanúgy, mint a kávét, megfőzték, hasmenés, krónikus bélhurut bántalmak esetén itatták. Azt tartották, hogy a tölgyfakéreg meggyógyítja a legmakacsabb sebet és gyulladást is. Kisebesedett láb, fagyás, égési seb, izzadó testrész borogatására, felfekvéskor és aranyér elleni fürdő készítésére igen alkalmas volt. Az állatgyógyászatban erős hasmenés megállítására, továbbá daganatra tölgyfakéreg főzetét tartották a legalkalmasabbnak.
Az uborka levét hörghurut ellen, a változó korban lévő nőknek vértódulás ellen adták. A magjából készült főzet vese- és hólyagbántalmak orvoslására volt használatban. Ideges fejfájás megszüntetésére a fejre uborkaszeleket raktak, az arcra bőrvörösség ellen alkalmazták.
Az útifű – vagy ahogy Álmosdon nevezték: kis útilapu – réten, legelőn és utak mentén mindenhol megtalálható növény. Friss levelével a nehezen gyógyuló sebet kezelték: ezzel kötözték be. Teának főzve nyálkaoldó, köhögéscsillapító hatását ismerték.
Készítettek ürömbort is, amit étvágyjavító, gyomorerősítő hatása miatt fogyasztottak. Készítési módja: végy egyenlő arányban ürömfüvet, levendulát, majorannát, borsmentát, rozmaringot, zsályafüvet, és azt egy a tízhez arányban jó édes borban nyolc napig meleg helyen áztasd. Utána szűrd le, napjában kispohárral igyad; de folyamatosan használni nem szabad, mert árt a szemhártyának.
Az Álmosdon göndörkének is nevezett varjúháj régen a szőlőskertek garádjában nőtt, ma már alig-alig van. Kisajtolt levével a reumás testrészeket dörzsölték be.
A tengerhagyma levelét még a közelmúltban is használták az idősek vágott vagy gennyes sebek gyógyítására. Néhány háznál cserépbe ültetve tartották, hogy szükség esetén kéznél legyen.
A táplálkozásban jelentős szerepet játszó vereshagyma étvágygerjesztő és vizelethajtó hatású. Gyermekeknek tejben főzve bélféregűzőként adták inni. Nyitott, rosszindulatú sebekre, daganatra, megkeményedett mirigyre, körömméregre a hagymát egészben a tűz parazsában megsütötték, kihűlés után a sebre kötözve érlelő hatásúnak és gennytisztítónak ismerték. A fagyott testrészt besózott hagyma levével dörzsölték be. Fülfájás enyhítésére egy-két csepp felmelegített hagymalevet csepegtettek a fülbe. Tejjel, mézzel megfőzve a szemkötőhártya-gyulladás ellen használták.
Azt tartották, hogy bőrbetegek és szoptatós anyák lehetőleg kerüljék a hagymás ételeket, mert a hagyma ereje átmegy a tejbe. A hagymát hajnövesztő szer készítésére is felhasználták: háromfejnyit apróra vágva egy liter pálinkában négy napig meleg helyen áztattak, azután leszűrték. Egy kanálnyi tölgyfakérget fél liter vízzel a felére főztek, majd átszűrték. A két szüredéket összeöntve a megmosott fejbőrt három napig ezzel bedörzsölték. Hagymával dörzsölték be a szúnyogcsípés helyét, s kisujjal kilenc keresztet vetettek rá.
A gyógynövények mellett számos állati eredetű, valamint a háztartásban fellelhető egyéb anyag, eszköz felhasználására is sor került a gyógyító eljárások során, hatásfokukat gyakran mágikus eljárásokkal erősítették.
A vérzés csillapítására a vágott, vérző sebre pókhálót kötöttek. Úgy hitték, ha a szemölcsöt keresetlen csonttal kilencszer megkerekítik, elmúlik. Hatékonynak tartották a szemölcs elmulasztását oly módon is, hogy lopott mosogatóronggyal kilencszer megkerekítették, és a rongyot az eresz csepegőjébe ásták. Mire a rongy elrohad, a szemölcs is elmúlik – így hitték. A leghatékonyabb módszernek azt tartották, ha egy hegyes, tüzesen izzó vassal kiégették a szemölcsöt.
A körömméregre – vagyis amikor a köröm táján gennyes gyulladás keletkezett – dunsztkötésként avas nyúlhájat tettek, s hét napig rajta tartották. Ha ettől nem gyógyult meg, vöröshagymát kötöttek rá.
A mágikus cselekedet során nagy szerepe volt az analógiás varázslásnak. Kutyaharapásra kilenc szem félbevágott tarka babszemet szorítottak a fogak nyomára, s erre a kutya szőrét szorosan rákötötték. Három nap elteltével a sebet pálinkás ruhával megmosták, s ha még nem gyógyult, az eljárást megismételték. A ruhát pedig, amellyelvel a sebet megtörölgették, kilenc útelágazásnál részekre vágva eldobták, s közben mondogatták: „Szekérvágás vidd el a betegséget, gyógyítsd meg a sebes kutyaharapást.”
Az olyan beteget, akit a nehézség járt, tajtékot túrt, eszméletét vesztette (epilepszia tünetei) csikóléppel (nyákdugasz a világra jött kiscsikó orrában) gyógyították. A csikólépet megszárították, s szükség esetén megtörték, vízben megfőzték, majd megitatták a beteggel. Ezután lefektették, és kenyérsütő abrosszal letakarták, átlósan keresztet vetettek rá.
A pálinkába vagy szeszbe tett kígyót bedörzsölőszerként alkalmazták köszvényre, reumára, gerincfájdalmak gyógyítására. Azt tartották, hogy tavasszal a párzáskor a kígyó szájából tajtékos hab tör elő, ami megkövesedik. A kígyókövet azonban a hiedelem szerint nehéz volt megszerezni, mert a hüllő féltve őrzi. A kígyókövet fejfájásra, torokfájás esetén a fájós testrészre kötözve hatékonynak tartották. Előzőleg azonban hét embernek kellett ráfújnia, mert csak így tartották hatásosnak. Innen a mondás, hogy „egy követ fújnak”.
Köszvény, reuma gyógyítására méhcsípést is alkalmaztak. Néhányat üvegpohárba felfogtak, és a beteg testrészre hirtelen ráborították, hogy a pohár alatt rekedt rovarok megcsípjék a beteget, és ezáltal gyógyulást nyerjenek.
A nadályt igen sokféle betegség gyógyításra használták. Csak az állóvízben lévő apró kis piócák voltak a jók, a folyóvízi lónadály nem. Tavasszal a cigányok árulták a faluban, vettek is tőlük minden háznál, és kapni lehetett Dobsa Sándor patikájában is. A piócát törött, zúzott testrészeken összegyűlt vér kiszívatására, véraláfutás eltüntetésére, szédülés, magas vérnyomás, gutaütés ellen alkalmazták. Kimondottan a fájós, sérült testrészre borították a kis pohárba tett nadályt. Szédülés és gutaütés esetén a betegnek a tarkójára „ragasztották” a piócát. Amikor teleszívta magát, leesett a bőrről. Ilyenkor „kifejték belőle a vért”, s a nadályt friss vízzel telt üvegben tartották a további használatig.
Állatorvos hiányában nagy szerepük volt a gyógyító tudománnyal is felvértezett pásztoroknak. Ha a szarvasmarha felfúvódott, olajat, kotlós tojást vagy a sózóból kimaradt húslevet öntötték a szájába. Ugyanezt a gyógymódot alkalmazták, ha elállt a kérője. De használták az ecetes reszelt tormát is zsírral keverve, hogy az állatnak meginduljon a kérődzése.
Megbízható anatómiai ismeretekre vall, hogy a felfúvódott szarvasmarha gyógyítása során az állat harmadik bordája alá beretvaéles késsel bedöftek, és erős szálú nádat dugva a felnyitott résbe a felhalmozódott gáz azon keresztül távozott. Közismert volt a felfúvódott teheneknél alkalmazott következő eljárás is: hosszú nyakú üveg fenekét kiütötték, az üveget szájánál fogva (vagy egy lámpaüveg nyakát) óvatosan betolták az állat végbelébe, és azt abban mindaddig forgatták, amíg a felgyülemlett bélgáz meg nem indult.
Amelyik lónak elállott a vizelete vagy hasfájós volt, a juhakolba vezették. A juhok jellegzetes erős, csípős szaga ingert váltott ki a beteg jószágban, s ennek hatására megindult az anyagcsere. Tudvalevő ugyanis, hogy a ló kényes állat, ezért mondták az ápolatlan emberre Álmosdon: „a ló nem venné el tőle az abrakot”.
Száj- és körömfájást úgy gyógyítottak, hogy tejfelbe rézgálicoldatot kevertek, ebbe egy vékony vászoncsíkot mártottak, és a beteg állat körmén keresztül húzgálták.
A juhászok értettek a büdös sántaság gyógyításához. Voltak, akik a kerge birkát is sikerrel kezelték, koponyalékelést követően eltávolítva a galandféregtől megfertőződött jószág fejében keletkezett hólyagot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...