2015. november 21., szombat

A polgárosodó Isaszeg / Folytatáshoz kattints a posztra

A jobbágyvilágban a ruha és a mindennapi élet céljait szolgáló textilanyagot, a kendervásznat a paraszti lakosság maga állította elő. Minden jobbágytelekhez tartozott kenderföld, a megtermelt nyersanyagot a Rákos mocsolyáiban áztatták, amit aztán téli estéken a nők fontak és szőttek vászonná, s férfi és női ruházatot (ing, féling, gatya, pendely), ágyneműt, törülközőt, zsákot készítettek belőle. Téli felsőruházatnak a szűcsök, szűrszabók termékeit – gubát, subát, szűrt, ködmönt – viselték. Ezekből a ruhadarabokból már a XX. század elejére is csak mutatóba maradt meg néhány.
Lábbelit jobbára télen hordtak, akkor is házilag vagy falusi varga által készített bőrbocskort. Csizmában csak a tehetősebb telkes jobbágyok jártak. Természetesen a XIX. század végére a lábbeli viselésében is módosulások történtek.
A zsinóros posztónadrágból, kabátból, pitykés mellényből, hímzett lenvászon ingből, ráncos csizmából, divatos pörge kalapból álló férfi ünnepi viseletben nem nehéz felismerni a nemesi ruházatot, amit előbb a módosak, majd általánosan mindenki hordani kezdett. A szokásba jött hímzett, kivarrott kék kötény már eredeti „parasztdivat” volt. A nők ünnepi ruházata kezdetben szintén az „úri” divatot másolta: kékfestőanyagból készült ruhaneműt használtak. Emellett folyamatosan alakult a későbben általánosan elterjedt viselet, ennek főbb elemei: hosszú, fonott haj, amit házasság után fejkötővel (csepec), fejkendővel takartak, a kezdetben egyszerűen, majd roppant gazdagon hímzett mellény (pruszlik) alá széles csipkével, illetve slingeléssel díszített fehér, lenvászonból készült félinget (rukávca) vettek. Felsőruházatnak számított még a blúz (bujdos), amit hímzett, rojtos vállkendővel takartak, alsószoknya, rajta eleinte posztóból és szövetből, majd később brokátból készült, lábszárközépig érő (felső)szoknya, ami fölött hímzett, majd gépi varrással díszített kötény meg fekete csizma vagy félcipő tette teljessé a ruházatot. Természetesen hétköznap még sokáig használták a kenderből, házilag készített ruhaneműeket is. Később a hétköznapi három-négy alsószoknya színes anyagokból készült, alját bécsi pirossal szegték be. A legdíszesebb ünnepi viselet a százvirágú szoknya és a blúz volt.
Figyelmet érdemel a textilanyagokat díszítő jellegzetes hímzéskultúra, mely a távoli múltban (a szlovák ősök örökségében) gyökerezik, és mely sokszínűségével és formagazdagságával eltér a környék és más tájak motívumaitól. Különleges elemei a rózsák, a rózsabimbók, a kalászok és a margaréták. Gyakran alkalmaznak különféle gyümölcsmotívumokat is. A laposhímzés technikájával varrják ki, a széles öltéseket egy-egy rövid vagy hosszabb ráöltéssel fogják le. Gyakran kontúrozással emelik ki a virágokat.
Az év szokásnaptára lucázással, a karácsonyi ünnepkörrel kezdődött (betlehemezés, szentcsalád-járás, kántálás, a pásztorok, kéményseprők, zenélő cigányok, a község trombitásai – „trubacsosok” – és a pásztor dudások köszöntése, háromkirályok járása), az óév temetésével (álarcos, maskarás ünnepség), a farsang vidámságaival és a hamvazószerdai tuskóhúzással folytatódott. A húsvétra készüléskor a böjtöt szigorúan betartották. A XX. század elején még járták a kiszét is. A húsvéti tojásfestés és a leányok megöntözése Isaszegen is szokásban volt. Szép tavaszi hagyománynak számított a májusfa állítása. Nagy ünnepség volt a búzaszentelés, amikor is élén a község papjával, a világi és az egyházi elöljárókkal a falu apraja-nagyja kivonult a határba, s imádkozott a jó termésért. Az egyházi ünnepek közül is jelesnek számít az Úrnap, az úrnapi kőrmenet. Ugyancsak nagy egyházi ünnep volt Nagyboldogasszony napja, aki csak tehette, Máriabesnyőre zarándokolt.
A társas munka (fonó, fosztás) alkalmat adott a szórakozásra, a különféle dramatikus játékokra (lóvásár, törökös, juhait kereső pásztor, oláh lány tánca, tréfás temetés).
Ünnepi alkalmakkor (lakodalom, bál, szüreti mulatság) a nyugati palóc dialektushoz szervesen kapcsolódó, a Galga mentén divatozó táncokat járták Isaszegen is. Nők járták a karikázót, menettáncként terjedt el a lakodalmi mars, és természetesen párosan járták a lassú és a friss csárdást (motívumai a lippentő, a bukós, a slupka).
Amiképpen a régi ruhát viselők száma folyamatosan csökkent, úgy fogyott azoké is, akik a szokásokhoz ragaszkodtak. A városias elemeket befogadó kultúra nemcsak az ősi szlovák nyelvet szorította ki, feledésbe merültek a régi dalok, táncok, mesék, babonás hiedelmek is. Bár Isaszeg népe ragaszkodott római katolikus hitéhez, lazultak a szigorú vallási kötöttségek, s az idők folyamán egyre több más vallású is megtelepedett a községben.
A változások közé tartozik az 1910-ben hozott képviselő-testületi határozat megvalósítása, melynek során hivatalosan először adtak nevet az utcáknak, közöknek, tereknek. A házszámozást még II. József rendelete írta elő, ám sokáig a spontán névadás volt érvényben. A határozat – amit az alábbiakban idézünk – világossá teszi, hogy az átkereszteléskor a névadók a hazafias érzésnek is hódoltak.
„A Bugyinnak nevezett községrésznek a közös legelőre vezető útját Buda utcának, ugyanezen községrész ezen utcájából a közös legelőtől befelé számított első beágazását figyelmen kívül hagyva, a másodikat Parti utcának, a 3. beágazást Csillag utcának, ezen utca kezdetén levő térről dél felé nyíló utcát Török utcának, a plébánia épület mellett a temetőbe vezető utat Paplak utcának, ezen utca felsőbb kiágazását Temető utcának, a plébánia épületet megkerülő alsó kiágazását Marcsányi utcának, a mai Templom utcát Templom utcának, ezen utca a plébániától számítva jobb felé eső első kiágazását Erdő utcának, melynek végső kiágazása Árok utca, középső kiágazása jobb felé Szérű utca, első bal felé kiágazása Hold utca elnevezést nyert.
A Templom utca folytatólagosan számított 2-ik kiágazását a közös legelőig, a régi útirány felelevenítésével Jászberényi útnak, ebből észak felé nyíló utcát Klapka utcának, északnyugat felé nyíló utcát pedig Hajnal utcának. Az izraelita temető melletti utcát Homok utcának. A Templom utca folytatólagosan számított 3-ik kiágazását Damjanich utcának. Ezen utcából bal felé nyíló utcát Roham utcának. A mai Sápi utcát pedig Görgey utcának, a mai Dányi utat Dányi útnak, a mai Sápi utat Sápi útnak, ebből a közös legelő mellett haladó utcát Szobor utcának, a Dányi és a Sápi utcák között lévő utcát Kereszt utcának, ennek a Dányi útra nyíló utcáját Arasz utcának. A Valkói utat Valkói útnak, ebből jobb felé elágazó első utcát Kertész utcának. A újhegyi dűlő és a község közötti utat Árpád utcának, ebből a községbe leágazó utcát Petőfi utcának, itt a Valkói utat a Ferenc József térrel összekötő utcát Kör utcának, ennek a Besnyői útra vezető részét Híd utcának, a Besnyői utat Besnyői útnak, a Zsák utcát Zsák utcának, a Gödöllői utat Gödöllői útnak, a Szvoboda-ingatlant kettészelő utcát Szőllő utcának, az állomáshoz vezető utat Kossuth Lajos utcának, a kenderföldi dűlő a beltelektől elválasztó utcát Rét utcának, a Gazdasort Rákóczi utcának, ezen utcát a Templom utcával összekötő alsó utcát Kis köznek, a községházával levő másodikat Ár utcának, a községháza mellett most gyalogjáró Vasút utcának, a községi kocsma mellett északkelet felé haladó s a Templom utcába torkoló utcát Magyar utcának, ugyanonnan északi irányban a Templom utca felé vivő utcát Kovács utcának, a mai Fűzfa utcát Széchenyi utcának, a Piac teret Ferenc József térnek, a Templom utcának a Magyar utca betorkol(l)ásánál levő teret Deák térnek nevezte el.”
Isaszegi leány népviseletben (1934)
 
Szüreti bál résztvevői – középen Menártovics Lajos szőlőbíró
 
Szentgyörgypusztai lányok (1935)
 
Szüreti mulatság résztvevői a Menártovics-vendéglő udvarán (1920-as évek)
 
Asztaltársaság a „Nűsinél” (Topolyai József vendéglője)
 
Búzaszentelés (1835)
Hennyes János és Surman József népviseletben (1933)
 
Törzsök Sándorné Prandóczky Erzsébet (1911)
 
Idős Dragonya János, egykori árvagyám, háza udvarán (1961)
 
Csingér Mihály és Babinszki Verona (1907)
 
Perger József vasutas (1900)
 
Az isaszegi „szoborbizottság” tagjai – 1896
 
Kókai Anna (a kép jobb oldalán) és barátnője a századfordulón
 
Surman Mihály és Szabadszki Veronika (1928)
 
Búzaszentelő körmenet (1935)
 
Isaszegi lányok az Erdő utcában (1932. Béczi fotó)
 
A Tőzegkitermelő Vállalat műszaki csoportja (1919)
 
A régi vasútállomás a XX. század első felében
 
A vasúti vendéglő a XX. század elején
 
Leány „százvirágos” ünneplőben (1935)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...