2015. szeptember 26., szombat

A TATAI FRANYO REMIGIUSZ PERE / Folytatáshoz kattints a posztra

Spielbergai vár

Ovasható a vármegye levéltárában, ugyancsak a XVIII. század végéről egy terjedelmes aktacsomó, mely a szerencsétlen Franyó Remigiusz piarista tanár, felségsértési s hűtlenségi perét tárgyalja.
Franyó Remigiusz, születési keresztnevén János, született 1762-ben Tatán. Iskolai tanulmányait Komáromban folytatván, majd odahaza Tatán bevégezvén, a kegyesrendi atyák rendjébe lépett, hol felavatták s tanárságra bocsátották. Mikor Nagykárolyban tanároskodott, történt vele, hogy 1787-ben, július hó 4-én, estve, szerzetesi czellájában, Pesthy Adolf koadjutor kíséretében, őt Perczel Imre budai császári csend- és rendőrfőnök, a titkárával együtt meglepte, a nála talált iratokat nyomban lefoglalta, személyét letartóztatta, fogolylyá nyilvánította, ennek megtörténtével pedig az egyházi öltönyéből kivetkőztette, rabruhába öltöztette és Nagykárolyból Budára, onnan Bécsbe kisérték.
Franyó Remigiusz ábrándos lélek volt, ki hazáját rajongó odaadással szerette. Elszánt a vallott czél kitűzésében, követésében: de hihetetlenül naiv az eszköz megválasztásában.
Magyarországot akarta a zsarnokság alól fölszabadítani; és ha nagyon is korán, zajtalanul és ügyesen el nem fojtják legelső csirájában az eszmét, egy másik Martinovics-féle ügy nőhetett volna ki belőle. Annyit mindenesetre bizonyít az ő esete, hogy Magyarország azidőtájt tele volt forradalmi hangulattal, a mely a kövekből s az ábrándos piarista tanárból is forradalmárt csinált.
Az ő eszméje, mint fennmaradt leveleiből kivehetjük, az volt, hogy Magyarország külső segítséggel igyekezzék szabadulni lánczaiból. A Hohenzollernekre számítottak akkor titokban Franyó Remigiuson kívül mások is; mert egy bizonyos történelmi genealógia kisütötte, hogy Árpád véréből van egy csöpp leányágon e dinasztiában. Frigyes Vilmos azonban meglehetős kevés hajlamot mutatott rá, hogy csak gondoljon is azokra a tervekre, a melyekbe őt Magyarországból egypárszor be akarták vonni. Igaz, hogy az ország előkelősége s számottevő része nem is tudott vagy nem akart tudni e tervekről, a melyek mint határozatlan sugallatok röpködtek a levegőben.
Hogy Franyó Remigius hol vette a szövetkezés eszméjét s rajta kívül mások is dolgoztak-e annak kialakításán, nem tudjuk. Leveleket írt az esztergomi érsekhez, Battyhány Ignácz erdélyi és Esterházy Károly egri püspökökhöz, gróf Károlyi Józsefhez, Kárász István csongrádi volt alispánhoz és Dózsa János szatmárvármegyei táblabíróhoz. Bizonyára másokhoz is. A levelekben a terv végrehajtásának alapjául a fegyveres porosz segítséget jelöli meg; akként, hogy Frigyes Vilmos Magyarország felszabadítására segítségül Szilézián keresztül az országba 30 ezer főből álló lovas hadi erőt küld s azzal a fölkelő országnagyok és nemesség fegyveres ereje egyesülvén, az összes haderő egyenesen Bécsnek tart, azt megostromolja, a császárt a magyar királyságtól megfosztja, Magyarország koronáját Frigyes Vilmos fejére juttatja, a ki kész a katolikus vallásra térni s az országot alkotmányosan kormányozni.
Találtak Remigius tanárnál még egy jegyzéket is, melyen rajta volt titkos írása és a megfejtéséhez szükséges kulcs.
Franyó Remigiust, midőn Budáról Bécsbe szállították, a bécsi rendőrség és császári törvényszék tüstént vallatóra fogta. Körülményes részletességgel kérdezték ki, hol s mikor született, kik a szülei és testvérei, hol tanult, hol s miféle tudományokat tanított, társalogni kikkel s miféle dolgokról szokott; faggatták, hogy a 40 egyén közül, a kikhez az eddigi nyomozások adatai szerint leveleket intézett, s velök a rebellió tervét közölte, személyesen kiket ismer, ismeri-e különösen Esterházy herczeget, Illésházy grófot stb.?
Fölötte kíváncsi volt a rendőrség és törvényszéki vizsgáló küldöttség arra, kitől eredt a rebellió tervének eszméje, s hogy választ kiktől kapott leveleire? De Remigius állhatatosan megmaradt nyilatkozata mellett, hogy személyesen csak az érseket, a két püspököt, Károlyi grófot és Dózsa János táblabírót ismeri; hogy a fölkelés eszméje és terve nem mástól, csakis ő tőle származott; végül hogy levelére választ egyáltalán senkitől nem kapott.
A császári törvényszék a Bécsben 1787. aug. 2-án megtartott s a következett 1788. év márcz. hava 28-án befejezett vizsgálatok eredményei nyomán Franyó Remigius tanárt a felségsértés és lázítás tettének elkövetésében bűnösnek nyilvánította, s őt Spielberga várában elszenvedendő hatvan esztendei börtönfogságra ítélte el.
József császárnak 1790. év február havában bekövetkezett halálával Magyarországban helyreállott az alkotmányosság uralma. A jogfolytonosság alkotmányos elve meg nem engedhette, hogy magyar állampolgár, különösen főbenjáró ügyben, idegen bíróság ítéletével marasztaltassék és sujtassék: II. Lipót király tehát még az évi április hó 29-én 5468. sz. alatt kiadott egy fejedelmi parancsot, melyben, a vizsgálati iratok beküldése mellett, Komárom vármegye rendeinek meghagyja, hogy Franyó Remigiuszszal szemben törvényszékük által foganatosítsanak új vizsgálatot, a hazai törvényekkel és törvényes rendszabályokkal megegyezőleg hozzanak ítéletet, s azt kihirdetés után hozzá (a kir. it. táblához) felülvizsgálat végett terjesszék fel.
Igy került a szerencsétlen piarista tanár Spielberga várbörtönéből Komáromba, a vármegye törvényszékéhez, mint első fokban illetékes hazai bíróságához.
Remigiusz itt, az alkotmány védőpajzsa alatt, már szabadabban nyilakozhatott. A törvényszék kiküldöttjei, Csejthey István szolgabíró és Arady László esküdt által eszközölt vizsgálaton a felségsértés és hűtlenség vádjára nézve saját mentségéül a következőket hozza fel:
Tettének alapforrása a hazának szeretete. Ez unszolta őt folytonosan, keresni az eszközöket, hogyan lehetne szerencsétlen hazáját a fenyegető veszedelemtől megszabadítani. Ez sugallta neki a tervet is, hogy az ország kormányzása egy más hatalmasságra bizassék, a ki Magyarországot annak az alkotmánynak értelmében igazgassa, melyet a császár erőszaka elkobzott. Ő úgy volt meggyőződve, hogy II. József császár ez országnak nem valódi királya, mert Magyarország valódi királyának csak az a fejedelem ismerhető el, a ki ilyennek tényleg megkoronáztatott, s a ki királyi esküje szerint a hazai törvényeket, alkotmányt, a rendek szabadságait megoltalmazza. Nyilvánvaló lévén pedig, hogy József császár magát Magyarország királyának meg nem koronáztatta, sőt az országot jogaiból és szabadságaiból rosszakaratútag kiforgatta, következésképp 274reá a rebellis neve és fogalma, melylyel őt az osztrák bíróság oly sokszor illette, nem alkalmazható. Hivatkozik a Hármaskönyv alkotmányi alapelvére, mely szerint lázadónak nem tekinthető, a ki koronázatlan uralkodó uralma ellenében tervezget, tervet sző. Ő azért, hogy Magyarország némely nagyjaihoz a burkus királyra vonatkozólag bizonyos leveleket írt, még rebellisnek nem minősíthető, mert a levelek írásának czélja nem a lázítás, hanem ellenkezőleg a hazafiui lelkiismeretükben fölbolygatott kedélyeknek arra való ösztönzése volt, hogy az ország előkelőségei a hazát fenyegető veszély elhárításáról tanácskozzanak és gondoskodjanak. Hiszen, ha lázadást akart volna szítani, akkor nem az ország nagyjaihoz fordul, hanem egyenesen magához a néphez, melyet mikönnyen lehetett volna felizgatni, kedélyét nyílt lázadásra ösztökélni, ha értésére adja az erőszakos kormányzat anyagi és erkölcsi veszedelmeit, ha megmutatja neki azt, hogy a német nyelven való iskolai oktatás elrendelésének egyedüli czélja az, hogy a magyar nép az ő nemzetiségéből kivetkőztessék.
A bíboros érsekhez intézett levélben arról is volt szó, hogy a burkus királylyal való szövetkezés a szövetség czéljaira három millió forintnyi összegnek egybegyűjtését kívánja. S minthogy Remigiusz az elégedetlen országnagyok részéről a porosz udvarnál küldött képében is megfordult, a vizsgálaton kérdésül intéztetett hozzá, melyik országnagytól mennyi összeg folyt be, s hova fordíttattak és helyeztettek el ezek az összegek? Erre kijelentette, hogy ő ez országnagyoktól valamint semmi írást, úgy semmi pénzt sem kapott.
A vádindítványt felségsértés és hűtlenség czímén írásban maga a koronaügyész, Lányi József tette meg. Komárom vármegye rendeinek törvényszéke pedig 1791. évi január hó 10. és következő napjain tartott nyilvános ülésében az előterjesztett vád és védelem meghallgatása után ítéletét meghozta, melynél fogva a vádlottnak szabadon bocsáttatását kimondta és elrendelte.
A törvényszék ez ítéletében a védelemnek a koronázatlan fejedelemre vonatkozólag felhozott kifogásait szemben az osztrák ház koronaöröklési jogait biztosító 1687. évi 2-ik, és 1723. évi 2-ik törvényczikkelyekkel, nem fogadta el; ellenben döntő súlyt helyezett arra a ténykörülményre, hogy vádlott az alkotmányától megfosztott haza bajainak orvoslását az ország egyházi és világi nagyjainak közbelépésében kereste, tehát az országlakosok ama rendi elemének közreműködésében, mely rendi állásának, társadalmi helyzetének természeténél fogva politikai forradalmak előidézésére avagy támasztására legkevésbbé hajlandó, s a mely, mint ilyen, arra is hivatott, hogy az ország bajai orvoslása körül a módok és eszközök megválasztása tekintetében a mérséklet, a nyugodtabb megfontolás és a tekintély erkölcsi erejével hasson; másfelől arra a ténykörülményre, mely szerint a vádlott ténykedésének a dologban semmi foganatja, külső következése nem lett.
Volt egyébiránt a bíbornok-érsekhez szólott levélnek egy pontja is, mely a szabadonbocsátás elhatározására szintén igen erős védelmi alapnak bizonyult; az a pont ugyanis, melyben Remigiusz így szólott: »Hozzád, főmagasságodhoz, a te érett megfontolásodhoz fordulok tanácsért, ha vajjon helyesek-e gondolataim, vagy ha nem, úgy, a miért lelkem régóta sóvárog, mutasd meg én nekem a helyesebb útat«.
Az ítélet egyéb mentségi okai voltak: vádlott fiatalsága, melynél fogva tettének elhatározását s annak esetleges nagy horderejét érett elmével egész valójában meg nem ítélhette; egyéniségének különös lelki érzékenysége, mely nála a haza szeretetét egész a rajongásig, a haza állapotán való aggódást súlyos búskomorságig fokozta, s mely végre is fátyolt vont a dolgok megítélésénél lelki szemeire; az egyház tekintélyének, s kartársai becsülésének megőrzése, melyek vádlott fogságának fentartása által rövidséget szenvedhetnének; vádlott gyötrelmes szenvedései, melyeket több mint három évi nehéz rabsága alatt kiállott, már is kiengesztelék vala a tettet, a mit ő elkövetett.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...