2015. szeptember 25., péntek

A Bajor-mítosz - BAJOR GIZI / Folytatáshoz kattints a posztra

Bajor Gizi halálának körülményeiről valóságos kis könyvtár kerekedett, ami minden bizonnyal tovább növekszik még a következő években, évtizedekben is. Az elmúlt évszázad egyik titokzatos gyilkosságáról, vagy öngyilkosságról van szó? Egyik sem kizárt.

Bajor Gizi apja, Beyer Marcell, a múltszázad elején működő Báthory kávéház tulajdonosa volt. Írók, festők, művészek jártak hozzá, így az 1893-ban született kis Gizike hamar belecsöppent a könnyed, társasági életbe. Már három-négy évesen mulattatta, szórakoztatta a vendégeket, magas sarkú cipőt húzott, tüll szoknyába bújt, táncolt és énekelt. A törzsvendégek, így Kosztolányi Dezső, Hatvany Lajos, Csáth Géza, vagy Szabó Lőrinc rajongtak a gyerekért, Krúdy állítólag mindig vele gyújtatta meg a pipáját, Hatvany pedig süteményt nevezett el róla. Először csak tehetsége, aztán lassan kibontakozó szépsége nyűgözte le környezetét. Tizenhat éves sem volt, amikor egy fiatal festő eljegyezte, de Gizi két héttel az esküvő előtt meggondolta magát, és belevetette magát az életbe.
Hamarosan újból eljegyezték, kérője Vajda Ödön ügyvédbojtár volt. A mátkaság ellenére a könnyű életű, kacér, de végtelenül kedves és jólelkű lány továbbra is kisebb-nagyobb viszonyokba bonyolódott. Miközben jegyben járt Ödönnel, bensőséges hangú leveleket írogatott Rajnai Gábor színésznek. Egy előadáson Rajnai bonvivánt alakított, s szerepe szerint végig kellett csókolnia a táncosnőket. Gizi is – akkor már mint a Magyar Színiakadémia növendéke – a lányok közt volt a karban. Egy este odasúgta Rajnainak: „Ne csókoljon meg senkit, csak engem”. A színész jót mulatott a 17 éves fruska nyíltságán, de aznap este eleget tett neki. Gizi hálája jeléül szerelmes levelet írt Rajnainak, aki tovább küldte a sorokat a vőlegénynek, hogy jól gondolja meg házassági szándékát ezzel a „könnyelmű gyermekkel”. Vajda Duci (ahogy Bajor nevezte) ennek ellenére nem bontotta fel a jegyességet, hiszen Bajor a maga különös, szenvedélyes stílusában így védekezett: „Duci, most ebben a percben ülj le, és írd meg nékem az esküt: Édes kis virágom. Dögölj meg, soha ne légy boldog, ne gyere haza egészségesen, ha én Téged akár egy szóval, akár tettel vagy gondolattal megcsaltalak, és ha nem igaz az, hogy én állandóan csak hatvan és száz év körüli nőkkel és hajadonokkal beszélek… Ducikám, az esküt hajszálig utánam írd! Egy betűt se hagyj ki!... Jaj, nagyon szeretlek.” Mindebben nem is találhatnánk kivetnivalót, ha Gizi még aznap este nem küldte volna ezt az üzenetet Hatvany Lajosnak, akit még gyerekkorából ismert. „Ma este 10 órakor jön tőled egy sürgöny. Te édes, te kedves! Hogyan szeretlek? Laczikám, szeretnék most Hozzád bújni. Át akarom karolni a nyakadat, meg akarom csókolni a szádat! Boldog vagyok. Mert te szeretsz engem ugye, Laczi?… Édes Laczikám. Óh, ha ide jöhetne! Pár napra! Istenem!!!! Mondja csak Laczikám, nem csal meg? Mindent írjon meg nekem! Nagyon szeretem magát!!!!! Gizije.”

Bajor Gizi a háború alatt naponta két levelet adott postára: egyiket a frontra, jegyesének, másikat Budára, a szerelmének. Vajdában minden esetre ezek a sorok tartották a lelket, így aztán a lövészárokból hazatérve 1920-ban feleségül vette Bajor Gizit.

FELTÖREKVŐ SZÍNÉSZNŐ

Huszonöt éves sem volt, de szabadosságáról anekdoták tucatjai keltek szárnyra. Liska Dénes: Zárt ajtók mögött című könyvében is felelevenít egyet. Dávid Mihály színész sokat sztorizott színházi körökben arról, hogy Gizike a csókjelenetekben soha nem tartóztatta magát, mindig „élesben” csókolta, ölelte partnereit, miközben észrevétlen fogdosta őket a nadrágjuk környékén. Így aztán, egy előadáson valamelyik kollégája egy frissen főtt, forró virslit csempészett be a színpadra, amit a tenyerébe nyomott akkor, amikor Gizi – szerepe szerint – a kezét nyújtotta felé. A színésznő úgy nevetett ezen, hogy meg kellett szakítani a produkciót.
A kissé fiús alkatú, sajátos beszédmodorú Bajor új nőideált teremtett a színpadon és a pesti életben egyaránt. Miután Gál Gyula, Csillag Teréz és Molnár László tanítványaként elvégezte a Színművészeti Akadémiát, a záró előadáson Szigligeti Ede Nőuralom című vígjátékában a fekete hajú, sajátos karakterű lányka osztatlan sikert aratott. Azonnal szerződtették is a Nemzeti Színházhoz (ekkor még Beyer Giziként, nevét keresztapja egy évvel később találta ki a számára), ahol néhány kisebb szerep után már a második évadban megkapta Rosalinda szerepét (Shakespeare: Ahogy tetszik), melyet pályája során kétszázszor játszott el. Shakespeare, görög drámák, Ibsen főhőseit alakította – átütő sikerrel. Bár Vajdával kötött házassága gyorsan tönkrement, a férfi továbbra is jó barátja maradt, s azt is elfogadta, hogy újabb udvarló tűnt fel az asszony közelében. Az erkölcstelennek kikiáltott, és a katolikus egyház által elmarasztalt, mégis átütő drámai erejű Halálos tavasz című film írója, Zilahy Lajos hamarosan eljegyezte a színésznőt.
A pestieket igencsak megbotránkoztatta a két férfi és az asszony triumvirátusa. Duci, vagyis a férj (házasságukat még nem bontották fel), Zilahy, az újdonsült vőlegény és a nő minden idejét együtt töltötte, színházba, étterembe, kávéházakba, kirándulni jártak – hármasban. Gyakori volt ez a jelenet: Gizi szerelmesen csókolózva andalgott Lajossal, Vajda Duci pedig, hűséges kutya módjára, mögöttük kullogott Gizi táskáját, bevásárlószatyrát cipelve. Védtelen és kiszolgáltatott volt Bajorral szemben. Néha például ő békítette ki a civódó jegyeseket, sőt, még egy rövid időre össze is költözött Zilahyval, amikor az asszony kitette az író szűrét otthonról.
Bajor soha nem engedte el szerelmeit. Mindannyian jó barátai, csodálói maradtak. Perczel Zita így írt erről: „Hogy szeressék, oly fontos volt neki, mint másnak a levegő. Nem tudott szeretet nélkül élni, mindent megtett tehát érte. Kedveskedett, affektált, csókolt, nevetett, sírt. Ha úgy gondolta, hogy valaki nem szereti, először követeket küldött hozzá, rábeszélni – üzenetekkel, ígérgetésekkel burkolt fenyegetéssel – és jaj volt annak, aki ezek után sem hódolt be neki”.
Bajorról azt is tudjuk, hogy nagyon jólelkű volt. Legtávolabbi rokonait is istápolta lelkileg, támogatta anyagilag. Zilahyt leginkább a nő túlzott adakozása zavarta, gyakran vitatkoztak, veszekedtek Gizi túlzó pénzadományai miatt. Az asszony végül kiadta Zilahy útját. A színésznő nagyvonalúságában később művészbarátai is részesülhettek. A harmincas években ún. „műteremteákat” tartott festők-szobrászok-írók otthonaiban. Belépőt szedett a vendégektől, mely összeg aztán a házigazdát illette meg. Márkus Emíliának pedig, akit példaképének tekintett, szobát bérelt egy szállodában, s az idősödő színésznő minden költségét ő fizette.

A szakítás ellenére Zilahy sem tudott elszakadni a nőtől, akárcsak Vajda, ő is könyörgőre fogta. Gizi mindeközben Velencében töltötte nászútját Paupera Ferenc bankárral. Palotát vettek a Stefánia úton, ahova Gizi magával vitte Vajda Erzsit, Vajda Duci lányát is, aki szobalánya, barátja, titkára, mindenese lett. Éjszakánként együtt tanulták a szerepeket, miközben Paupera türelmetlenül várta ágyába hitvesét. Néha megunta a várakozást, bekopogtatott Gizi ajtaján, ám hiába akart bejutni és hiába szólítgatta feleségét. A két nő magára zárta a szoba ajtaját...
A házaspár lassan elhidegült egymástól, és mikor a bankár anyagilag tönkrement, Gizi beadta a valókeresetet. Újabb és újabb férfiakkal mutatkozott: itt van mindjárt az ifjabb Horthy Miklós, színészek, rendezők, festők. Ám Gizi az otthonát továbbra is Vajda Erzsivel osztotta meg. És valószínűleg a szívét is. Több volt köztük baráti viszonynál – ez egészen bizonyos. Erre utalnak Bajor féltékenységi jelenetei, amikor együttélésük második évében egy férfi jelent meg Erzsi közelében. Bajor egy alkalommal utánuk lopódzott, hogy kilesse a „csábítót”. Attól kezdve barátnője egy tapodtat sem mozdulhatott mellőle, egészen addig, amíg a lány be nem jelentette, hogy férjhez megy. Bajor tombolt, veszekedett, sírt, azzal fenyegette, hogy megöli, megfojtja a lányt, akit végül elkergetett otthonából.

NEGYVENHEZ KÖZEL

Bajor Gizi rejtélyes betegségéről keveset tudtak a kortársak, így mi is csak töredékinformációkra hagyatkozhatunk. Annyi bizonyos, hogy kislány korában hónapokig kezelték középfülgyulladással. Panaszai fiatalkorában is sokszor jelentkeztek, gyakran fájt a füle, így még a színészi pályája is veszélybe került. 1933-ban tünetei ismét erősödtek, ezért fellapozta a telefonkönyvet, és véletlenszerűen tárcsázta Germán Tibor, fül-orr-gégész specialista számát.
„Abban a pillanatban, amikor kezét az arcomhoz érintette, s a fejemet rézsút fordítva fölém hajolt, beleszerettem Tiborba” – mondta később Bajor Gizi első találkozásukról.
Egy anekdota jelzi, hogy a színésznő a bajban sem veszítette el humorérzékét. Miután Bajor Gizi felvázolta férjének, hogyan menti meg az elhurcolástól, Germán így szólt feleségéhez:
– A végén még magát is bajba sodrom, Gizuska! Fel tudja egyáltalán mérni, hogy mi történik, ha a nácik betörnek ide, és engem felfedeznek?
– Ugyan mi történne, Papi? Legfeljebb majd a jó német összeköttetéseinkre hivatkozunk.
– A német összeköttetéseinkre? Mifélékre?!
– Ez igazán egyszerű – nevetett a nő. – Én Bajor vagyok, maga Germán, a színházam igazgatója is Németh. Így csak nem lehet bántódásunk!
Germán doktor szigorú tekintetű, kimért, hűvös modorú, szűkszavú orvos volt, magánéletét homály fedte. Bajor Gizi akkortájt már a Nemzeti Színház ünnepelt művésze volt, pályája csúcsán, magazinok, heti- és napilapok rendszeresen foglalkoztak vele. A doktor azonban ügyet sem vetett erre, Gizit éppen úgy kezelte, mint bárki mást. Talán ez, talán a férfi visszafogottsága tetszett meg a színésznőnek. Hiszen a művészlétben egészen máshoz szokott. Egyre gyakrabban kereste fel orvosát, színház- és mozijegyekkel kedveskedett neki. Közel fél év telt el, mire Germán végre beadta a derekát, és elment egy előadásra. Ezután minden este megvárta Gizit a színészbejáró előtt, majd megkérte a kezét. Néhány hónap múlva, 1933. július 21-én a lapok délutáni és esti kiadása főcímben hozta Bajor Gizi és Germán Tibor házasságkötésének hírét.
Liska Dénes (neves dramaturg) szerint Germán orvosi karrierjének kedvezett a házasság, és Gizinek is „jól jött” viharos múltja után a decens, előkelő orvos-feleség szerep. Liska tehát érdekházasságról beszél. Bános Tibor és a közeli ismerősök, barátok azonban azt állítják, végzetes szerelem volt az övék. Ignácz Rózsa, író-színésznő-barát egyszer együtt nyaralt a házaspárral. Észrevette, hogy a színésznő éjszaka kiszökik hálószobájukból, majd a tornácról visszasettenkedik és „meglesi” alvó férjét. Bekukucskál a szobaajtón, az ajtófélfának támasztja a fejét, és azt suttogja urának: „Imádom!”
A fennmaradt versek, levelek is azt támasztják alá, hogy Germán odaadó, rajongó férj volt. Napközben öt-hat levelet küldött feleségének a színházba. Íme az egyik:
„Kilenctől féltízig a Jánosban
Imádom,
Féltíztől-féltizenegyig a Pajorban
Imádom,
Féltizenegytől-egyóráig a Poliklinikán
Imádom,
Egytől a konzíliumokon
Imádom,
S ha kocsira szüksége van, telefonálja meg Valamelyik helyre ahol akkor éppen véletlenül Imádni fogom Magát.”
A doktor csodálta feleségét, bár a barátok szerint kisebbrendűségi érzése volt mellette. Erről maga a férj így számolt be: „Ahogy ült mellettem tegnap a színházban, úgy éreztem, sohasem fogom magát elérni… érzem lényének szörnyű felsőbbrendűségét mindenki fölött, s összezavarodik bennem minden elképzelés, amit magáról hosszú idő alatt kialakítottam, nagy-nagy rejtélynek érzem, tudom magát. Próbálok kiismerhetetlen tekintetében olvasni. Kicsoda maga? Talán meg fog oldódni a rejtély egyszer, s akkor meg fogok nyugodni. Addig? Könyörgöm. Szeressen!!!!”” – olvasható egy fennmaradt levélben.
Germán ebben a levélben akarva, akaratlanul is megfejtette az asszony ellenállhatatlanságának titkát: a rejtély, a kiismerhetetlenség, a kiszámíthatatlanság volt Gizi legnagyobb fegyvere. Állandó izgalomban, félelemben, bizonytalanságban tartotta partnereit, akik – mivel teljesen soha nem kapták meg őt – nem tudtak lemondani róla. A monográfusok azt gondolják, Germánnak nem lehetett könnyű dolga Bajor Gizi mellett, s részben ez vezetett közös tragédiájukhoz. Való igaz, hogy az állandó másodhegedűs szerep, az asszony túlzott exhibicionizmusa és biszexualitása nem egy hétköznapi házasság képét vetíti elénk. Ám az szinte biztos, hogy Bajor őszintén szerette férjét.

Ezt bizonyítja az is, hogy amikor Germán a II. világháborúban származása miatt az üldözöttek táborába került, a színésznő 1944. március 19-én, a németek bevonulása után úgy döntött, visszavonul a színpadtól, és férjével együtt budai villájukban bújik meg. Házát menedékházzá rendezte be, zsidók tucatjait bújtatta a padláson, a pincében. Áprilisban Germánt is munkaszolgálatra hívták. Másnap reggel a Lóversenypályán kellett megjelennie. Bajor eldöntötte, hogy megmenti férjét. A következő tervet eszelte ki: magához rendelte közös barátjukat, Diósy Antalt, aki belebújt Germán ruháiba, Gizi pedig betanította neki ura járását, testtartását. Akárcsak egy rendező, úgy instruálta a festőművészt. A hajnali órákban aztán az „ál-Germánnal” megjelentek az ajtóban, a kapuig kísérte, majd szenvedélyesen elbúcsúztak egymástól. Most, hogy a „jó akaratú szomszédok” láthatták az ál-Germánt távozni, a férj elrejtőzhetett a padlástérben, Diósy pedig a következő utcasarkon levette a karszalagot, és egy egészen más irányba indult el. Amikor a nyilasok Germánt keresték, a színésznő csak annyit mondott, hogy ő már napokkal korábban útnak indította férjét. Ezt a szomszédok is tanúsították. Így élte túl Germán Tibor a II. világháborút. Néhány nyugodt, csendes év következett…

REJTÉLYES ZÁRÓAKKORD

1948 után Bajorékat az ÁVH rendszeresen ellenőrizte, miután Germán testvérei Angliába disszidáltak. A rokonok többször hívták a házaspárt Londonba, de ők nem kaptak útlevelet. Bajor 1948-ban Rákosi Mátyásnak címezve kérelmezett útlevelet, Germán 1950-ben a hivatalos út megkerülésével próbált dokumentumokhoz jutni, de az illegális iroda lebukott. Az Államvédelmi Hatóság kihallgatásra rendelte be az orvost. Germán azzal védekezett, hogy Svájcba akart utazni Olivecrona professzorhoz, hogy feleségét megvizsgáltassa, és ha szükséges, megműtesse. Hozzáfűzte, a kezelésről Bajor Gizi nem tud, felesége pusztán egy kellemes svájci útra készül. Bajor Gizit is ki akarták hallgatni, az idézés 1951. február 12-ére szólt. Éppen arra a napra, amikor a színésznő és a férje meghalt.
Bajor Gizi kapta meg elsőként a Kossuth-díjat (1948) és a frissen alapított Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjat (1950). A Nemzeti Színház örökös tagságát 1928-ban nyerte el.
Hogy Germán eltitkolta felesége elől a tervezett kivizsgáltatást sokat sejtet. A pályatársak is alátámasztották, hogy Bajor Gizi gyakran panaszkodott fülzúgásra, hőemelkedésre – a középfülgyulladás, vagy annak valamiféle szövődménye mindkét fülére ráhúzódott. Germán megműtötte, ettől kezdve azonban pokol lett az életük. Rendszeresen röntgenfelvételeket készített feleségéről, ellenőrizgette, vért vett tőle – rögeszméjévé vált, hogy az asszony megsüketül, illetve úgy gondolta, hogy a nőnek agydaganata van. Diagnózisokat küldött a világ minden tájára, neves professzorok véleményét kérte ki az asszony állapotáról.
Munkáját elhanyagolta, Bajort a színházi próbákon is zaklatta. A művésznő sokaknak elpanaszolta, hogy férje agyongyógykezeli őt, ezért egy idő után a legenyhébb fejfájást is titkolta előle, és fájdalomcsillapítót is titokban szedett. Azt nem is sejtette, hogy Germán az, aki beteg.
1951. február 12-én délelőtt Bajor Gizi nem jelent meg a Nemzeti Színház próbáján. A házaspár inasa aznap délelőtt még felszolgálta nekik a reggeli feketét. Bajort az inas nem látta, Germán vette el tőle a tálcát a hálószobaajtóban. Fél órával később a kutya vonyítani kezdett, ezért Bajor Gizi sógornője bekopogtatott, majd benyitott a hálószobába. Megrendítő látvány fogadta. A színésznő pöttyös pizsamájában a heverőn feküdt, holtan. Férje a földön nyüszített a fájdalomtól.
A házvezetőnő, Beyerné értesítette a mentőket, rendőröket. Időközben megérkezett orvos barátjuk, Baráth Irén is. Halász Péter erről így ír: „...a leghíresebb magyar színésznő holtan feküdt hálószobájában, a híres professzor haldokolt, és a jó barátnő, a kiváló orvosnő, egy nagy szanatórium főorvosa, miközben kötelességszerűen injekciózta a professzort, hogy életben tartsa, s szeméből patakzó könnyek között suttogta: – Halj meg Tibor, halj meg…” Germán Tibort később kórházba szállították, de segíteni nem tudtak rajta.

Pillanatok alatt megtelt a Bajor-villa barátokkal, kollégákkal. A Nemzeti Színház főpróbáját megszakítva Major Tamás lépett a színpadra. Mindenki érezte, hogy nagy baj van. Aztán Major bejelentette Bajor Gizi halálhírét. A színészek megbénultak, mozdulni sem tudtak az első pillanatban, majd sírás, kiabálás, megszűnni nem akaró zokogás töltötte meg a teret…
Boncolási jegyzőkönyv nem készült, vagy legalábbis nem maradt fent. Annyi kiderült, hogy Germán aznap reggel még felhívta a hentest és húst rendelt (Honthy Hannát várták ebédre). Az orvos-szakértői bizottság a helyszínen megállapította, hogy a művésznőt a férje egy morfiuminjekcióval „segítette a túlvilágra”. A megfogalmazás többértelmű: a feljegyzés szerint ugyanis ekkor még sem gyilkosságról, sem öngyilkosságról nincs szó. Ezt jelzik a Kossuth Rádióban elhangzott első hírek is: „Gyógyíthatatlan betegségben, tragikus hirtelenséggel ma elhunyt Bajor Gizi”.
Mivel búcsúlevél is állt az asztalon („Így nem lehet tovább élni! Bajor Gizi, Germán Tibor”), a rendőrök nem nyomoztak tovább. Ráadásul Bajor aláírása hiteles volt, ami azzal magyarázható, hogy Germán gyakran kért üres papírlapon autogramot feleségétől páciensei számára. A férfi minden bizonnyal egy ilyen cetlit használt fel ez alkalommal. A búcsúmondatot Germán írta, ahogyan az utolsó injekciót is ő adta be az asszonynak, aki azt hihette, hogy a hetek óta tartó erősítő vitaminkúráját kapja férjétől.
A Fővárosi Orvostani Intézetben halálukra vonatkozóan semmiféle adat nem maradt fent, azt sem tudni, Germán bomlott elmével gyilkolt-e, s hogy Bajor valóban olyan súlyos beteg volt-e, ahogyan azt férje feltételezte. Germán Tibor akár a betegségtől, akár a szenvedéstől óvta Gizit, vagy nem akarta, hogy az öregedő színésznő szembenézzen saját teste pusztulásával – ami Jászai Marinak, vagy Márkus Emíliának annyi kínt okozott –, bizonyítani egyiket sem lehet. Az egyetlen, ami biztos ebben a történetben a szomorú végkifejlet.
„Voltak, akik politikai rémdrámát sejtettek, pedig csak egy nagy-nagy szerelem záróakkordja volt” – summázta az okokat a jó barát, Gobbi Hilda.
Forrás – Bános Tibor: Pályák és sorsok.
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1981.
Gobbi Hilda: Közben... Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982.
Liska Dénes: Zárt ajtók mögött. Kaloprint/Vagy, Budapest, 2001.
Csík Edina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...