2015. február 12., csütörtök

Tamásfalvi húsvéti szánozók / Folytatáshoz katt a posztra !


A béresek nagy ostorpattogtatása közepette érkező szánozókat a nyitott kapuban rendszerint a házigazda várja. A lovak, ha erre mód van, megjárják az egész udvart, hátra a csűrig, és mert közben biztosan nagyon megszomjaztak, itatják őket, azaz a közben összesereglett szomszédok és háziak kútvízzel alaposan meglocsolják a lovakat és a zöld fenyőággal feldíszített szánt, de jut a nézőknek, bámészkodóknak és általában mindenkinek, aki még nem elég vizes. Kíméletesebbek akkor, ha az idő nem kedvez a legényeknek, ha éppen esik az eső, a hó, ha fagyos a szél, ami nem ritka a korai húsvétban Háromszéken. Az élő fenyőágak itt a vegetációt jelképezik, és meglocsolásukkal a termesztett növényekre hulló esőt utánozzák (Pozsony i. m. 33.).

 Székelytamásfalván a szánozók szószólója – a békérő legény – egy hosszabb verssel köszöntötte érkezéskor a háziakat. A köszöntőt Pozsony Ferenc jegyezte le Tamásfalván 1981-ben, az 1897-ben született Ambrus Sándorné Tusa Lujzától.
A szánozókat festett tojással, borral, pálinkával és tésztával kínálják. Ha italból többet kapnak, azt a szánra, a lombsátor alatt meghúzódott cigánynak nyújtják be, ide helyezik a tojást, s ha kapnak, a szalonnát és füstölt kolbászt is. Ezeket aztán a szánozás befejeztével egy közös és zártkörű legénymulatságon fogyasztják el.

Másnap hajnalban a fenyőágakat – hogy aranyat érő eső legyen – elássák a szénacsűr mögött

Szerencsés jó napot szívemből kívánok

Minden jó embernek, akit itten látok.

Bátorkodom én most itten megkérdezni,

Ki lenne a gazda, kihez lehet szólni?

Hogy vártatok-e, azt én nem tudhatom,

Hanem előttetek bátran elmondhatom:

Olyan legény, mint én, mindenütt nem terem,

Bátran előttetek elmondni el merem.

Kérdezheti bárki: mit hoztál Rómából?

Beszélek es mindjárt a tapasztalásból.

Sokat jártam, tudok mondani újságból,

Tudok tanítani filozhofiából,

Mert hol ványolt ebet találsz az udvaron,

Borzos szőrű macskát tűzhelyen vagy puckon,

Szennyes, mocskos vánkost, lepedőt az ágyon,

Hidd el, hogy ott vagyon keringő gazdasszony.

Ahol a guzsalyból gyakran tüzet tesznek,

Kevés fonal fonni csépnyelet keresnek,

S orsócsinálónak keveset fizetnek,

Ne félj, tavasszal ott vásznat nem fehérítnek.

Amelyik leány a tehenet akkor feji,

Mikor más már a csordába űzi,

A tejszűrőt a pad alatt keresi,

Azt jobb, ha a kérő elkerüli.

Amelyik gazdasszony tálát akkor mossa,

Amikor megfőtt már a sótalan kása,

Az asztalhoz ülve tángyérját vakarja,

Annak a tángyérját ne kérd el a torba.

Amelyik leány borzas fővel szitál,

A lisztpor a fejin mint malompor úgy áll,

És mint nappal jár, éjszaka is úgy hál,

Ilyen derék madárt még senki sem talál.

Mindnyájan, kedvesim, kik e házban laktok,

Ily szép versmondónak áldást kiáltsatok,

Kívánom, békében aztán maradjatok.

http://maszol.ro/szinkep/megelevenedo_hagyomanyaink_2012_04_06.html

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...