2015. február 25., szerda

Húsvéti sváb népszokások.../ Folytatáshoz katt a posztra !



A tulajdonképpeni húsvéti ünnepkör nagycsütörtökkel (Kriantunerstok, Grine Donnerschtok) kezdődik. E napon szívesen fogyasztanak zöldfélét, például káposztát, fejes salátát, spenótot vagy zöldhagymát, habár nagycsütörtök, németül „zöld csütörtök" {Gründonnerstag) nem a zöld ételekről kapta a nevét. Katolikus falvakban nagycsütörtökön elnémulnak a harangok, tréfásan azt mondják a gyerekeknek, hogy „a harangok Rómába mennek". A harango-zást korábban nagyszombatig kereplés helyettesitette. Mintegy 4-5 iskolásfiú járta harangozás idejében a falu utcáit kereplőkkel. A kereplőről A. Spamer írja, hogy egykoron valószínűleg démonűző zajkeltő eszköz volt, és így eredete a harangok elterjedése előtti pogány időkre tehető (Sitte und Brauch, 1940, 59. o.).

Nagyszombat délelőttjén ismét megszólal minden harang; ilyenkor azt mondják az emberek: »visszatértek a harangok". A harangozás alatt néhány településen megrázták a gyümölcsfákat, hogy ne cserebogár teremjen rajtuk, hanem sok gyümölcs.

Nagyszombat délutánján a kereplö fiúk kosárral járták a házakat, és tojást illetve pénzt kértek a kereplésért. Székelyszabaron eközben a következő mondókát mondták:

Es klappert, es klappert um die Eier,

es klappert, es klappert um's Geld.

 

Kerepelünk, kerepelünk tojásért,

kerepelünk, kerepelünk pénzért.

A szolgálataikért kapott tojásokat az egyik fiú kosárban gyűjtötte, amelyeken este megosztoztak.

A húsvéti tűz egyházi megfelelője a nagyszombat délelőtti tűzszentelés (Schaidelwaihe, Schaitlwaih). A templom előtt meggyújtott nagyszombati tüzet, melyhez a temető elkorhadt fakeresztjeit használták fel, Júdás- avagy zsidóégetésnek (Judasverprenne, Jutverprenne) is nevezik. Nyugat-Magyarországon Júdást jelképező szalmabábut égettek el a tűzben. Az iskolás fiúk több faluban tűzben elszenesedett fadarabokat vittek haza. Kakasdon a mintegy 50 cm hosszú, az apjuk által kifaragott fadarabbal, az ún. „zsidóval" mentek tűz-szentelésre. Hajóson a gyerekek drótra fűzött fadarabokat tartottak a szentelt tűz lángjai fölé, amelyeket ajándék fejében szétosztottak a rokonok és ismerősök között. Az elüszkösödött fadarabokat sok helyütt égiháború idején a tűzhelybe tették, hogy a villám elkerülje a portát. Baranyában a szentelt tűzből mindenki hazavitt egy darab faszenet, és május elsejének éjszakáján három keresztet rajzoltak vele az ajtófélfára gonoszűző célzattal.

Erősen hittek a húsvéti víz ill. a húsvéti harmat erejében is, amely a néphit szerint egészséget, szépséget, erőt és szerencsét biztosít. Amikor nagyszombaton ismét megszólaltak a harangok, az emberek a folyóvízhez siettek és megmosdottak benne, hogy megelőzzék a bőrbetegségeket és a szeplőket. Dél-Magyarországon e szokást nagycsütörtökön, a „harangok eltávozásakor" is gyakorolták. A Tolna megyei Gyönkön úgy tartották, hogy aki húsvét hétfőn tiszta patakvízzel mosakszik, és közben a felkelő napba néz, annak elmúlnak a szeplői. Szigetcsépen húsvét hétfőjén még napkelte előtt a Kálváriára mentek a falu lakói, és megmosakodtak a húsvéti harmatban, hogy így megelőzzék a betegségeket. Mindennek teljes csendben kellett történnie, különben a húsvéti harmat elvesztette hatását. Sok faluban az udvar és a kert harmatában is mosakodtak. Eleken a felnőttek húsvét hétfő hajnalban, még pirkadat előtt a temetőbe mentek imádkozni, és hogy a temető harmattól nedves gyepét érintsék lábukkal, így szándékoztak megőrizni egészségüket. E szokást számos magyarországi német faluban ismerték. Fékeden úgy vélték, nem lesz derékfájós az, aki a húsvéti harmatra fekszik. Budaörsön a jószágot már jó korán kihajtották a legelőre, hogy nekik is jusson a húsvéti harmat áldásos erejéből. A legények lovaikkal is kilovagoltak a határba e célból. A kölnivel vagy vízzel való locsolkodást (schitte, ouspretse, spritsn) a magyarországi németek nem ismerték; körükben ez a magyaroktól átvett szokás csak az utóbbi évtizedekben vált általánossá.

Sok katolikus faluban húsvét első napján került sor az ételszentelésre. Többnyire a gyerekeket küldték kora reggel sonkával, tojással, kenyérrel, tormával és süteménnyel a templomba, ahol a szentmise alatt vagy azután megszentelték az ételeket. A szentelményeknek is különleges erőt tulajdonítottak. A Veszprém megyei Kislődön az ételek maradékát a búzaföldön szórták szét, hogy biztosítsák a gazdag termést.

A gyermekek úgy hiszik, hogy a húsvéti tojásokat a húsvéti nyúl hozza. A fészket nagyszombaton vagy pedig csak húsvétvasárnap reggel készítik el frissen szedett fűből, és ibolyával, vagy más tavaszi virággal díszítik. Készítéséhez régebben szalmát is használtak. Murgán a nyúl a festett tojásokat az ún. nyúlistállóba helyezte, melyet a gyerekek a nagyhéten kisebb karókból építettek.

Dél-Magyarországon húsvét reggel az udvarban a gyerekek dallal vagy mondókával hívogatják a húsvéti nyulat, aztán visszatérnek a házba, és türelmetlenül várakoznak. Himesházán (Baranya m.) az alábbi mondóka ismert:

Heinz, Heinz, Has,

leg mir ein Ei,

ein grünes, ein rotes, ein blaues...

 

Nyusz, nyusz, nyuszi

hozz egy tojást,

zöldet, pirosat, kéket....

Mecseknádasdon a következő dallal hívogatják a nyulat:

Has, Has, leg mir ein Ei,

kriegst auch ein Veigelchen,

Has, Has, komm!

 

Nyuszi, nyuszi, hozz tojást,

kapsz is érte ibolyát,

nyuszi, nyuszi gyere már!

A húsvéti tojáshoz számos játék kapcsolódik, melyeket legtöbbször a gyerekek, néhol azonban a fiatalok is játszottak. Ezek többnyire verseny jellegűek voltak, és valamilyen nyereményért folytak. Igen elterjedt volt a tojástörés {Aierstutse, Aierpecke), amit Németország nyugati és déli területein „Eierspecken" néven ismertek. A játék során mindkét játékos egy-egy tojást tartott a markában. A tojásokat hegyes felükkel addig verték egymáshoz, míg az egyik héja meg nem repedt. A törött tojás a győztest illette.


Sokfelé ismerték a pénzes tojásdobálás szokását is, amit a Veszprém megyei Pulán „Eiereinhacken"-nek neveztek. A menete a következő volt: az egyik játékos egy tojást tartott a hüvelyk- és mutatóujja között, a másik pedig egy pénzdarabbal célozta meg azt. Ha a pénz beleállt a tojásba, akkor a tojás a dobót illette; ha nem, akkor a tojás gazdája nyerte el a pénzt. Murgán földre helyezett, meghámozott tojásokat céloztak meg a pénzzel.

Kakasdon a falu fiataljai húsvét hétfőn a réten találkoztak. A legények a leányoktól elvett tojásokat a levegőbe hajigálták, a többi legény pedig megpróbálta elkapni azokat. A leányok is dobáltak tojást, de legtöbbször úgy, hogy választottjuk tudja elkapni. E célra néha fatojást is használtak.

Végezetül a tojásgurítás (Aierrolle, Aierschaibn) szokását említjük meg. Ennek során a tojásokat egy domboldalról gurítottak le, és akinek a tojása gu-rulás közben ép maradt, az lett a győztes. A gurítás előtt fűvel dörzsölték meg őket, hogy jobban csússzanak.


Számos faluban ismerik az emmausjárás (Nach-Emmaus-Gehen) - a szabadba kivonulás - szokását is. A Baranya megyei Bolyban és néhány környező faluban húsvét hétfő délutánján a falu apraja-nagyja a pincesorra megy, hogy vidám játékkal, iszogatással és beszélgetéssel töltse el a napot. Táncmulatságot is csapnak. Hajóson korábban a fiatalság egész nap a pincesoron táncolt. Fekeden emmausjárásnak nevezték a szomszédos falvakban lakó rokonok meglátogatását. A budai hegyvidéken úgy tartották: Am Ostermontag gehen wir eben aus, Emmaus (Húsvét hétfőn kimozdulunk, Emmausba megyünk), ami azt jelentette, hogy a szentelt barkát kivitték a szőlőbe és a határba. Pulán az asszonyok mentek Emmausba, azaz átsétáltak a szomszédos falvakba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...