2015. február 11., szerda

Hunok - svájc hegyei között / Folytatáshoz katt a posztra !

A svájci "Hun völgy"


A Val d'Anniviers helységei - némelyik kiejtés szerint írva.

A svájci hegyek völgyeiben megmaradt ősi törzsek közül az egyik legérdekesebb az anniviersi lakosság. A róluk szóló svájci történeti források száma szinte kimeríthetetlen, de igazi eredetüket, hovatartozásukat máig sem sikerült tisztázni. Életmódjuk, szokásaik, testi alkatuk, zeneviláguk, néprajzkincsük, nyelvük egyaránt idegen a wallisi lakókétól. És mivel a környezetükben élő történészek csak a közelebbi, vagy csak kicsit távolabbi szomszédaiknál keresték eredetüket - a "rejtély" megoldását -, itt nem találták, ezért eredetüket illetően többnyire el is maradt bármiféle konklúzió levonása.

A magyar Horváth Mihály a "Századok" című folyóirat 1881-i évfolyamában "Egy kis hun-kérdés több nagy között" címmel a hunok utódainak nevezi őket. Ezen nézetét egyrészt szokásaik megfigyelésére, másrészt arra alapozta, hogy e különös emberek is a hunok utódainak tartották és tartják ma is magukat. Horváth Mihály többek között így ír róluk:

"Azt gyanítják, hogy a régi hunok utódai. E kis törzs Wallis kantonban lakik, mintegy 4-5000 lélekből áll, maguk is a hunok utódainak tartják magukat, s sajátságos nyelven beszélnek, de máskülönben a szomszéd vidékek népeitől alig különbözteti meg őket valami. Majdnem mindnyájan világoskék vagy szürke, zöldesbe játszó szemekkel, szőke vagy barna hajjal, széles csontos homlokkal, kissé kinyomuló járomcsonttal bírnak. Orruk közönséges, álluk széles, s nyakuk erős és vállaik kiemelkedők, de átlag alacsony termetűek. Nyelvük, mely most a francia nyelv s műveltség gyors terjedése következtében kiveszésnek indult, egyetlen európai nyelvhez sem hasonlít, de alaposan eddig nem is ismertették, valamint szokásaikat sem, de ami világra jutott, az saját mondásaiknak hitelét némileg valószínűvé teszi. Különösen érdekes adat, hogy temetkezésnél a halott mellett több óra hosszat sírnak és üvöltöznek s a temetés után hosszú élénk tor következik, s hogy végre a lakosoknak nagy hajlamuk van a kóborlásra. Néhány helynév egészen magyar hangzású, mint Penszék, Kuimez, Luk, Náva, Návaszék, Kalló, Barma, Feja stb. Nagy kár volna, ha e nyelv előbb elpusztulna, mielőtt azt szakértők egész részletességgel tanulmányozhatnák". (Horváth Mihály. Megjelent A Föld és Népei című kötetben 1881-ben)

Régebben a völgyön kívüliekkel nem is házasodtak. "Az idegenekkel szemben nyíltak, barátságosak, vendégszeretők, sohasem megalázkodók, a büszkeségtől mentesek öntudatosak" - írja róluk Anton Karl Fischer. Házaik építésmódja, szigetelése, fedőanyaga és zsindelyezése megegyezik a székelyekével. A házakra ráírják az építő nevét és az építés dátumát. "Glória Ámen" - olvashatjuk a házakon az eifischi völgyben, akár a székelyeknél: "Béke a belépőkre, Áldás a kimenőkre". Áldozati helyeik (köveik) neve: szervágó, mondavilágukban Gargantos az óriás neve, Tupil a gonosz szellemé, Kurtaczavas az éjjeli szellemé, Ladonna egy másik éjjeli szellemé és Follaton is egy szellemé.


Hunok - svájc hegyei között
„Azt gyanítják, hogy a régi hunok utódai. E kis törzs Wallis kantonban lakik, mintegy 4‑5000 lélekből áll, maguk is a hunok utódainak tartják magukat, s sajátságos nyelven be­szélnek, de máskülönben a szomszéd vidékek népeitől alig különbözteti meg őket valami. Majdnem mindnyájan világoskék vagy szürke, zöldesbe játszó szemekkel, szőke vagy barna hajjal, széles csontos homlokkal, kissé kinyomuló járomcsonttal bírnak. Orruk kö­zön­séges, álluk széles, s nyakuk erős és vállaik kiemelkedők, de átlag alacsony termetűek. Nyelvük, mely most a francia nyelv s műveltség gyors terjedése következtében kiveszésnek indult, egyetlen európai nyelvhez sem hasonlít, de alaposan eddig nem is ismertették, valamint szokásaikat sem, de ami világra jutott, az saját mondásaiknak hitelét némileg valószínűvé teszi. Különösen érdekes adat, hogy temetkezésnél a halott mellett több óra hosszat sírnak és üvöltöznek s a temetés után hosszú élénk tor következik, s hogy végre a lakosoknak nagy hajlamuk van a kóborlásra. Néhány helynév egészen magyar hangzású, mint Penszék, Kuimez, Luk, Náva, Návaszék, Kalló, Barma, Feja stb. Nagy kár volna, ha e nyelv előbb elpusztulna, mielőtt azt szakértők egész részletességgel tanul­mányoz­hatnák”. (Horváth
Mihály. Megjelent A Föld és Népei című kötetben 1881‑ben)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...